Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Zsarolt a volt önkormányzati képviselő

Hivatalos személyként elkövetett zsarolás kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki VIII. kerületi önkormányzati képviselőként egy házfelügyelőtől próbált pénzt szerezni.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ügy előzményeirő elmondta, a sértett 2015-ben az önkormányzati képviselőtől szerzett tudomást a kerületben induló házfelügyelői programról, amelyre eredményesen pályázott, ily módon bérelhetett egy házfelügyelői lakást.

A vád szerint

a képviselő 100 ezer forintot kért a sértettől, azt állítva, hogy az neki köszönheti a házfelügyelői állását, a másik férfi ezt megfizette.

A vádlott ezt követően 2016-ban többször megfenyegette a házfelügyelőt azzal, hogy ha nem fizet neki ismét, megakadályozza, hogy meghosszabbítsák a házfelügyelői és a lakásbérleti szerződését.

Amikor az önkormányzati képviselő nem jutott pénzhez, a sértett megbízásának és a lakásbérletnek a megszüntetését helyezte kilátásba.

Végül újabb pénzátadás nem történt, a vádlott mandátuma pedig megszűnt - fűzte hozzá a főügyész.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×