Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás cégtáblája a VIII. kerület Delej utca 20-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Milliárdos költségvetési csalást leplezett le a NAV

Családi vállalkozásként működött a bűnszervezet, amely az adóhatóság szerint több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget hozott létre.

Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.

A hivatal közleményében azt írta, a családi vállalkozásként működő bűnszervezet több száz gazdasági társaságot hozott létre, amelyek a munkaerőpiac szinte bármely területére biztosítottak dolgozókat, és mintegy hétezer embert alkalmazott. A munkavállalókat bejelentették, az utánuk fizetendő járulékokat bevallották, de nem fizették meg.

Ezt úgy kivitelezték, hogy az áfabevallásaikban valótlanul visszaigényelhető adót vallottak, amelyet a bevallott, munkáltatással összefüggő járulékokra kértek átvezetni - tették hozzá. A NAV több hónapos előkészítő munka után csapott le. A nyolcvannégy helyszínt érintő kétnapos kutatássorozatban több mint kétszázan vettek részt. A bűnszervezet irányítóihoz - a valószínűsíthető agresszív ellenállás miatt - a MERKUR bevetési egység kommandósai érkeztek.

A nyomozók a vagyoni kár biztosítására több mint egymilliárd forint értékben készpénzt és ingóságokat foglaltak le, valamint üzletrészeket, bankszámlákat zároltak. Az eljárásban lefoglalt nagy mennyiségű iratot teherautóval szállították el - írták. A közlemény szerint negyvenkilenc gyanúsítottak hallgattak ki. A bűnszervezet tagjai jelenleg letartóztatásban vannak, tettükért akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×