Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay.com

Horribilis összegű vissza nem térítendő támogatást tüntettek el

Több száz millió forintos költségvetési csalásra derült fény Heves megyében.

Több száz millió forintos költségvetési csalás miatt emelt vádat a főügyészség Gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények elkövetésével vádol a Heves Megyei Főügyészség öt személyt, akik

vissza nem térítendő állami támogatásokon keresztül jutottak forintszázmilliókhoz.

- tudta meg az Infostart.hu.

Társai tevékenységét az ügy elsőrendű vádlottja hangolta össze. Ő volt az, aki évekkel ezelőtt szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó kft.-t hozott létre, melynek ügyvezetésére előbb az ügy másod-, majd harmadrendű vádlottját kérte fel. Az első ügyvezető addig felszolgálóként dolgozott, de a második sem rendelkezett tapasztalatokkal a vállalatvezetés terén. A negyed- és ötödrendű vádlottak a már átutalt támogatási összegek eltüntetésében játszottak tevékeny szerepet.

2012 őszén a kft. az Új Széchenyi Terv keretében kiírt felhívás alapján vissza nem térítendő támogatásra pályázott a

"Deutériumcsökkentett víz újfajta előállítási technológiájának kifejlesztése" elnevezésű projekttel, melynek megvalósítása azonban nem állt az érintett vádlottak szándékában.

A csalárd módon megszerzett, több mint 200 millió forint összegű támogatásnak a kft. a felét le is hívta, amit a vele szerződött cégeknek utalt át anélkül, hogy azok a deutériumcsökkentett víz gyártásához szükséges berendezéseket, szoftvereket leszállították volna. A teljesítés meghiúsulására tekintettel a szerződött partnerek által - jellemzően külföldi bankszámlákra - visszautalt összegeket egyes vádlottak később készpénzben felvették vagy tovább utalták, eltitkolva ezzel azt, hogy a több mint 100 millió forint végső soron kihez került.

2013-ban a kft. munkahelyteremtés ürügyén is pályázott vissza nem térítendő támogatásra egy Bélapátfalván soha meg nem valósított brikettgyártó üzem kapcsán. Erre a célra 239 millió forintot nyertek el,

melyet csaknem teljes egészében sikerült a korábbihoz hasonló módszerekkel a maguk számára megszerezniük.

A Heves Megyei Főügyészség mind az öt elkövetővel szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat, emellett közülük többeket üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádol. Az ügyészség a vádlottakkal szemben halmazati főbüntetésül börtönbüntetésre, mellékbüntetésül a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, ezen kívül egyesek esetében vagyonelkobzásra tett indítványt.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×