Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Véres jelenetté fajult egy ittas nő igazoltatása Röjtökmuzsajnál

Betörték a rendőrautó ablakát, a szilánkok megsebesítették az egyik rendőrt.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az eset még tavaly májusban történt, a 35 éves nő egy luxusautót vezetett ittas állapotban Röjtökmuzsaj közelében. A rendőrök elő akarták állítani, hogy vér- és vizeletmintát vetessenek tőle, ezért beültették a rendőrautóba - írja a Kisalföld.

Ezt nehezményezte a nő vele lévő társa, egy férfi, aki beült a nő mellé a rendőrkocsiba, és nem hagyta magát kiszállítani, a rendőrautó ajtaját többször visszarántotta, majd olyan kezdte ütni a rendőrautó jobb hátsó ajtóüvegét, hogy az kitört és megvágta az ott álló egyik rendőr kezét és nyakát.

A férfit ezek után a rendőrök kiemelték az autóból, ezt a nő próbálta megakadályozni, ezért őt is kiemelték. A dulakodás közben a nő ráütött az egyik rendőr kezére, és mindkét elkövető becsmérlő szavakkal sértegette a rendőröket.

A sérült rendőr sebei nyolc napon belül gyógyultak. A rendőrautóban keletkezett kár csaknem 126 ezer forint.

A vádlottaknak hivatalos személy elleni erőszakért és négy rendbeli becsületsértésért kell felelniük. Emellett az ügyészség a nőt ittas állapotban elkövetett járművezetéssel, a férfit rongálással és könnyű testi sértéssel is vádolja. A büntetési tétel mindkettejük vonatkozásában hét és fél évig terjedő szabadságvesztés - közölte hétfőn az ügyészség.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×