Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Szállítmányokra specializálódott bűnszervezetet kapcsoltak le

Egy szlovák és magyar elkövetőkből álló bűnszövetség négy éven keresztül közel ötven nemzetközi teherszállítmány teljes árukészletét tulajdonította el. A szintén négy évig tartó nyomozást vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy tíz főből álló bűnözői csoport ellen. A szlovák és magyar állampolgárságú gyanúsítottak nemzetközi árufuvarozás során szállított árucikkek eltulajdonítására szakosodtak – írja a Police.hu.

A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai első lépésként – alkalmi „stróman” személyek bevonásával – szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel. Az így megszerzett gazdasági társaságok nevében a bűnözők interneten keresztül nemzetközi fuvarozást vállaltak. A szállítandó árukért az elkövetői csoporthoz tartozó, hamis okmányokkal rendelkező sofőrök mentek el, akik azonban egyetlen esetben sem vitték a célállomásra a szállítmányt, hanem eltulajdonították azt.

A bűnszövetség tagjai nem válogattak az árucikkek vonatkozásában: televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak. Hogy elkerüljék a lebukást, néhány elcsalt fuvar után a gyanúsítottak a szállításhoz használt teherautókat hátrahagyták, a hamis okmányokat pedig megsemmisítették.

A KR NNI a nyomozás során széleskörű együttműködést folytatott a szlovák társszervvel. Ennek eredményeképpen a rendőrök megállapították, hogy az elkövetői csoport öt magyar és öt szlovák gazdasági társaság felhasználásával 2012 és 2015 között közel ötven szállítmányt tulajdonított el, amivel összesen több mint egymilliárd forint kárt okoztak.

A KR NNI a nyomozást befejezte, az ügy iratait valamennyi gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldte meg a Gödöllői Járási Ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×