eur:
394.97
usd:
371.53
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Bozótvágóval öltek Borsodban

Az áldozat élettársának végig kellett néznie a gyilkosságot.

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfival és két nővel szemben, akik 2018 februárjában megöltek egy férfit.

A főügyészség honlapja szerint a négy vádlott közül hárman 2018 februárjában Dövényben a kocsmában szóváltásba keveredtek a későbbi sértett férfival, és elhatározták, hogy megölik. Az italozás során felajánlották neki hogy elviszik a szomszéd faluba a rokonaihoz. A kocsiba előre bekészítettek késeket és egy bozótvágót a gyilkossághoz. Velük tartott a későbbi áldozat élettársa is, aki nem akarta a férfit egyedül elengedni a vádlottakkal. Éjszaka indultak el, egy idő után letértek a tervezett útról és Putnok felé fordultak.

Ekkor az egyik vádlott még az autóban elvágta a sértett nyakát, a férfi élettársát pedig megfenyegették, hogy megölik. Putnokon egy lakóház pincéjénél álltak meg, ahová erőszakkal lerángatták az erősen vérző sértettet és a halálra rémült nőt.

A pincében a két férfi a késekkel és a bozótvágóval testszerte brutálisan megszurkálta és vagdosta a férfit, miközben vádlott-társuk, egy nő, mobiltelefonnal világított nekik a sötétben.

A sértett élettársát arra kényszerítették, hogy végignézze a cselekményt, közben a vádlott nő a combján őt is megszúrta egy késsel, és őt is megöléssel fenyegették.

Amikor a sértett meghalt, az egyik férfi felment a házba, ahol volt élettársa lakott. Felébresztette a nőt és kérte, hogy segítsen eltüntetni a holttestet. Egy szőnyegbe csavarták, majd kocsival visszavitték Dövénybe, és egy emésztőgödörbe dobták. Ezalatt Putnokon a vádlott férfi élettársa elégette a ruhákat és az eszközöket, hogy eltüntesse a nyomokat.

A megölt férfi élettársát hajnalig fogva tartották, majd azzal engedték el, hogy megölik, ha valakinek beszél a történtekről.

A vádlottakat még aznap elfogták és előzetes letartóztatásba kerültek.

Az ügyészség a két férfival és a nekik segédkező nővel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést, a nyomok eltüntetésében közreműködő nő esetében végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×