Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Nyugdíjasokat fosztott ki a játékfüggő

Három év és tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság csütörtökön azt a szlovák állampolgárt, aki 94 idős embert fosztott ki Debrecenben és az ország számos más városában, hogy pénzt szerezzen játékszenvedélyéhez - közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint J. Balazt a bíróság 5 évre kiutasította Magyarország területéről, 4 millió forint vagyonelkobzásra kötelezte, és a sértettek kártérítése mellett meg kell fizetnie 2,3 millió forint bűnügyi költséget is. A vádlottat a bíróság 89 rendbeli kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek, amelyek többségét védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követett el.

K. Balaz lemondott a tárgyalás megtartásáról, bűnösnek vallotta magát, beismerő vallomást tett, így a bíróság nyilvános ülésen határozott. A büntetőeljárási törvény értelmében ilyen esetekben a nyomozati szakban az ügyészség és a vádlott között megállapodás jöhet létre, amely többek között a büntetés mértékét is rögzíti. Ebben az ügyben a vádhatóság 3 év 8 hónap és 4 év közötti szabadságvesztésre és ötéves kiutasításra vonatkozó nyilatkozatát a vádlott tudomásul vette.

A tényállás szerint J. Balaz feltételes szabadlábon volt Szlovákiában, amikor elhatározta, hogy Magyarországra utazik pénzt szerezni, hogy kielégítse szerencsejáték szenvedélyét.

A magyar anyanyelvű vádlott 2015 januárja és 2017 márciusa között 94, zömében 70 év feletti idős embert fosztott ki. Áldozatai között voltak kilencvenévesnél idősebb emberek is. Debrecen mellett tucatnyi várost járt be, fosztogatott többek között Budapesten, Sopronban, Kaposváron, Szegeden és Nyíregyházán is.

A vádlott kihasználta idős áldozatai jóhiszeműségét, de visszaélt azzal is, hogy az idős emberek koruknál fogva nem voltak képesek felismerni, hogy éppen egy bűncselekmény sértettjévé válnak. J. Balaz módszere szinte mindenütt ugyanaz volt: valamelyik közmű-, vagy kábelszolgáltató munkatársának adta ki magát, megjelent az idős emberek lakásánál, és arra hivatkozott, hogy az illetőnek túlfizetése van az adott szolgáltatónál, amelyet készpénzben szeretne odaadni.

Azt mondta, hogy csak nagy címletű pénz van nála, amit fel kellene váltani, így bírta rá az öregeket, hogy elővegyék megtakarított pénzüket. Néhány helyen adáskimaradásra, villanyóra- cserére vagy egyéb műszaki problémára hivatkozva jutott be a lakásba, máshol azt mondta, hogy akkor jár a visszatérítés, ha az idős embernek 250 ezer forint alatt van a nyugdíja. Olyan eset is volt, hogy a "szolgáltató munkatársaként" a közeli boltnál szólította meg a sértettet, és úgy kísérte hazáig.

Miután az áldozatok rejtekhelyeit kifigyelte, valamilyen ürüggyel elterelte a figyelmüket: kávét kért, az idős nyugdíjszelvényét, iratait vagy éppen a befizetett csekkeket. Volt olyan is, ahol arra szólította fel áldozatát, hogy vigyen át egy széket a szomszéd helyiségbe, az idős ember pedig gyanakvás nélkül eleget tett ennek.

Sok sértett miután előhozta a félretett pénzét tartalmazó borítékot és kivette belőle a 10 ezres bankót, ott is hagyta a pénzt az asztalon. A vádlott egy budapesti sértettől így vitt el több mint egymillió forintot. A legtöbb pénzt egy budapesti asszonytól lopta el: a 86 éves áldozattól 3 és fél millió forinttal távozott. Egy debreceni sértett 14 ezer forintos "túlfizetése" miatt 700 ezer forintot veszített el, de volt, aki 460 forint "visszatérítéséért" 130 ezer megtakarított forintjával fizetett.

J. Balaz összesen több mint 31 millió forint készpénzt és 2 millió forintnyi ékszert zsákmányolt. A vádlott a bírósági ülésen úgy nyilatkozott: hálás a magyar társadalomnak, mert a büntetés-végrehajtó intézetben végre kezelik játékfüggőségét, amit már 20 évvel korábban kellett volna.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×