Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ilyen utast még Ferihegyen is ritkán látnak

A 27 éves venezuelai állampolgárságú nő ismerőse megbízásából, kapszulákban lenyelve több mint fél kilogramm kokaint hozott be Magyarországra.

A nőt 2016 végén ismeretlenek bízták meg azzal, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe a szervezetébe rejtve, kapszulákban lenyelve, kábítószert szállítson Budapestre. Az utazásához szükséges repülőjegyet, valamint a budapesti szállás foglalását a megbízók intézték. A megbeszéltek szerint egyik bűntársuk jelentkezett volna a budapesti szálláshelyen a vádlott szervezetéből kiürített kábítószerért.

December 6-án a brazíliai Sao Paulóban a megbízóitól átvett és lenyelt 76 darab kokaint tartalmazó kapszulát, majd az ily módon testébe rejtett, mintegy 660 gramm tömegű kábítószerrel Sao Paulóból Zürichbe, onnan pedig Budapestre utazott. Másnap érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai ellenőrzés alá vonták, és az orvosi vizsgálat kimutatta a testüregébe rejtett kokainkapszulákat.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő nővel szemben különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×