Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
320.71
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Sokkoló bűncselekmény: a kisgyerekkel együtt lopták el az autót Pápán - fotó

A pápai rendőrök egy órán belül elfogtak egy 23 éves férfit, aki jogtalanul elvitt egy gépjárművet az abban utazó kisgyermekkel.

A rendőrségre 2017. február 3-án 18 óra 50 perckor érkezett jelzés arról, hogy Pápán, az Eszterházy utca és Vörösmarty utca kereszteződésében ismeretlen tettes elvitt egy személygépkocsit. A helyszínre érkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy családjával közlekedett Pápán, amikor egy kereszteződésnél egy férfi eléjük szaladt és elesett. A járművel azonnal megálltak és kiszálltak, hogy segítséget nyújtsanak. Ekkor a földről a fiatalember hirtelen felugrott, beült a gépkocsiba, majd elhajtott úgy, hogy a hátsó ülésen ült a bejelentő gyermeke.

A rendőrök a gyors adatgyűjtés eredményeként egy órán belül elfogták és előállították a helyi rendőrkapitányságra a pápasalamoni lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki, őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Az intézkedő járőrök a gyermeket az autóban sértetlenül találták meg és adták át szüleinek.

A 23 éves gyanúsított ellen Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett, valamint személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Fotók: police.hu

Címlapról ajánljuk

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×