Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
320.49
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Némaságot fogadott a Teréz körúti robbantó

Némaságot fogadott a Teréz körúti robbantó

Csak a bírósági tárgyaláson, a sajtó jelenlétében hajlandó megszólalni P. László, aki a Teréz körúti robbantással gyanúsítanak - értesült a Magyar Idők.

– Csak a tárgyaláson, ha lesz egyáltalán, és a sajtó jelenlétében kíván elmondani az ügyben „egy-két dolgot” az ügyfelem – mondta a Magyar Időknek Brunner Tamás ügyvéd, aTeréz körúti robbantás gyanúsítottjának védője. Arra azonban nincs felhatalmazása, hogy ennél konkrétabban beszéljen P. László terveiről.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítja P. Lászlót. Egyebek mellett DNS-azonosság is bizonyítja, hogy tavaly szeptemberben saját készítésű, szögekkel megerősített hatású pokolgépet robbantott távirányítóval a fővárosi Teréz körúton. A merényletben két rendőrtiszthelyettes súlyosan megsérült.

P. László nem kíván vallomást tenni, az ügyészeknek csak annyit mondott, nem ő követte el a robbantást.

A KNYF továbbra sem tűzte ki a védelem indítványozta antropológus szakértő bevonásával elvégzendő bizonyítási eljárást, mivel még további szakértői vélemények végleges elkészültére várnak. Mint megírtuk, a védelem azt szeretné, ha antropológus hasonlítaná össze P. László testalkatát, fejformáját és mozgását a merénylőről készült, a térfigyelő kamerák felvételein szereplő férfiéval. A DNS-re vonatkozó kérdéseikre sem kaptak még választ, mondja az ügyvéd.

Egy névtelenséget kérő kriminalista szerint P. László védekezési taktikájának része lehet a közvélemény befolyásolása a számára kedvező irányba. A nyomozó hatóság már az eljárás elején közölte, hogy „nem üzenget a sajtóban”, a beszerzett bizonyítékokkal nem a közvéleményt, hanem az ítélkező bíróságot kell meggyőzni.

A kriminalista szerint a gyanúsított nyilvánvalóan tudhat valamit a robbantással kapcsolatban, elképzelhető, hogy csak mostanra mérte fel, milyen következményei lehetnek annak, ha bűnösnek találja a bíróság. Az előzetes letartóztatásról döntő bíróság azonban nem automatikusan rendelte el a kényszerintézkedést.

A legkomolyabb érvek egyike volt, hogy tartani lehetett a bűnismétléstől. Ismert, P. László présházában házilag előállított robbanóanyagot találtak a tűzszerészek, a hírek szerint olyan összetételűt, mint amivel a tettes robbantott a Teréz körúton.

A kriminalista szerint P. László nem használ magának azzal, ha továbbra sem beszél a robbantásban betöltött esetleges szerepéről.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×