Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
320.71
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Húsz év börtönt is kaphat az ismert magyar világbajnok

Bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják a korábbi profi ökölvívó-világbajnokot, Csábi Bettinát. A már visszavonult, két gyereket nevelő exsportoló akár 20 évre is börtönbe kerülhet.

Csábit és nyolc társát bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják - írta a Blikk. Az ügyben várhatóan márciusban születik ítélet. A vádirat szerint egy bajai cég több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, majd a papírok szerint az árut Szlovákiában értékesítették. A valóságban azonban a gabonát Magyarországon adták el, áfát azonban nem fizettek.

Az ügyészség mind a kilenc vádlott esetében szabadságvesztés kiszabását kéri a bíróságtól, ennek felső határa elérheti akár a 20 évet is. A vádhatóság Csábi Bettinától 147 millió, a férjétől 315 millió, a többi 7 vádlottól összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményezett.

Egy korábbi tárgyaláson Csábi azt mondta: nem tudott arról, hogy külföldről gabonát hoztak be, és azt korábbi férje, az elsőrendű vádlott értékesítette. 

Címlapról ajánljuk

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×