Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
330.68
bux:
119594.89
2026. január 14. szerda Bódog

Megszúrta az édesanyját egy fiatal Érden

Megszúrta az édesanyját és bántalmazta két testvérét is egy 18 éves fiatal vasárnap Érden, egy családi házban, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított ellene eljárást - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint az asszonyt a mentők kórházba vitték, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, a két testvér könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök a bűncselekmény helyszínének közelében, az utcán fogták el a fiatal férfit, akit ezt követően a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek. A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×