Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.67
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Mégsem kerül szabadlábra a skálás rabló

Egyelőre nem kerül szabadlábra a budai Skála áruháznál történt egykori pénzszállítórablás húsz évvel ezelőtt életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője, Bene László. A Szegedi Törvényszék szombaton hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság március elsején meghozott döntését.

Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését, amely az elítélt feltételes szabadon bocsátásáról határozott, és új eljárásra utasított.

A másodfokú bíróság szerint nem egyértelmű, hogy az elítélt szabadulása esetén törvénytisztelő életmódot folytatna. Ezért előírta, hogy a megismételt eljárásban be kell szerezni szakértői véleményt az elítélt személyiségszerkezetéről.

Az első fokú bíróság kedden döntött a szabadlábra helyezésről, a döntés szerint Bene Lászlót azért lehet feltételesen szabadlábra bocsátani, mert a börtönben kifogástalan magatartást tanúsított.

A férfi a fogva tartása alatt iskolai tanulmányokat folytatott, sikeres érettségi vizsgát tett, a családtagjaival pedig az utóbbi időben intenzív kapcsolatot tartott.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála áruház pénzszállító-autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×