Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.67
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Ismét rács mögé kerül Repülős Gizi

Jogerősen húsz nap elzárásra ítélte a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - tudatta a Székesfehérvári Törvényszék pénteken.

A közlemény szerint a büntetésbe beszámítják az előzetes fogva tartásban töltött időt. A hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 19-e óta előzetes letartóztatásban volt - írták.

A bíróság megállapította, hogy az asszony február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság másnap közölte, hogy őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×