Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Allahra hivatkozott a gyilkos moszkvai dada

Allah utasítására hivatkozott szerdán az az üzbegisztáni nő, aki Moszkvában a hét elején megölte a gondjaira bízott négyéves kislányt.

Gülcsehra Bobokulova, miközben a bíróság elé vezették, újságíróknak azt mondta: Allah utasításának tett eleget azzal, hogy megölte és lefejezte a kisgyermeket.

A 38 éves nő hétfőn az egyik moszkvai metrómegálló mellett bukkant fel, és kezében a kislány levágott fejével öngyilkos robbantással fenyegetőzött.

Õrizetbe vételét szerdán két hónappal, április 29-ig meghosszabbította a bíróság. A kislány dadájaként dolgozó háromgyermekes anya nyugodtan, a világhálón közzétett felvételek szerint szinte közömbösen hallgatta, amint a bíróság kihirdette döntését, és ellenkezés nélkül tudomásul vette azt.

A nő a bíróság előtt elismerte bűntettét, de arra a kérdésre, hogy megbánta-e a gyilkosságot, a fejét rázta - írta a Lifenews.ru orosz internetes portál.

A tárgyaláson felszólaló egyik nyomozó közlése szerint a hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy bárki másnak köze lett volna a gyermekgyilkossághoz. Az ügyészség ugyanakkor feltételezi, hogy voltak felbujtói a rémtettnek.

Az orosz hatóságok korábban azt közölték, hogy a nő nem beszámítható, mentálisan zavart személyiség.

Keresik a nő férjét, akinek gyanú szerint köze lehet a gyilkossághoz - közölte a Lifenews. A hírportál korábban azt írta, hogy a nő állítólag férje hűtlenségével indokolta tettét.

A nyomozás megállapította, hogy hétfőn Bobokulova megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást. A gyermek dadája később a gyerek levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál üvöltözött, ahol a hatóságok őrizetbe vették.

A nő ellen várhatóan március 4-én emelnek vádat.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Amikor a közel-keleti nukleáris programok kerülnek szóba, akkor szinte mindenki automatikusan az iráni urándúsításra gondol. A térség történelmét áttekintve, és a jelenleg létező terveket alapul véve ennél sokkal színesebb a történet, egy sor ország foglalkozott már a nukleáris beruházás kérdésével. Ezek között többen nyilvánvalóan fegyverkezési célokból vetették fel a témát, míg mások inkább az békés, energiatermelési szándékot részesítették előnyben.  Újabban viszont felmerült egy új hatalom belépése az atomhatalmak körébe, ami alaposan átírhatja a teljes térség erőviszonyait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×