Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
317.61
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Csecsemőkereskedőt végeztek ki Kínában

Kivégezték azt a kínai férfit, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek, miután a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta az ügyében korábban másodfokon hozott halálos ítéletet - jelentette pénteken a kínai állami média.

A kivégzést a közép-kínai Honan tartomány székvárosában, Csengcsouban hajtották végre, de annak pontos időpontját nem közölték.

A 22 csecsemő szüleit a hatóságok egyelőre nem találják.

A 69 éves Tan Jung-cse 2008 és 2013 között két bűntársával vásárolta fel a gyerekeket a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, majd szülőföldjén, Honanban értékesítette őket. A bírósági közleményből kiderült, a fiúkért 30 ezer jüant (1 millió 300 ezer forint), a lányokért 16 ezer jüant (700 ezer forint) adott, s legfeljebb 10 százalékos haszonnal adott túl rajtuk.

Sajtóbeszámolók szerint Tan a tárgyaláson azzal védekezett, hogy ő - közvetítőként - "csupán" jót tett azokkal, akik kisbabát szerettek volna.

A férfira még 2014-ben szabták ki a legsúlyosabb büntetést, négy közreműködő társát különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélték.

A Hszinhua hírügynökség jelentésében utalt rá, hogy a kínai hatóságok az utóbbi időben fokozták a nő- és gyermekkereskedelmemmel kapcsolatos ügyek felderítését, s ezekben felgyorsították az igazságügyi eljárás menetét. 2015-ben 1362 embert ítéltek el ilyen jellegű bűncselekményekben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×