Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
331.53
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Robbantással fenyegetőztek a diáklányok

Közveszéllyel fenyegetés miatt vádemelést javasol a rendőrség két 17 éves zalai diáklány ellen, akik egy internetes közösségi oldalon arról írtak, hogy falunapon fognak robbantani - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint tavaly augusztusban a két diáklány egy népszerű internetes közösségi oldal nyílt fórumán arról írt, hogy a közelgő nagypáli falunapi rendezvényen robbantani fog. A két diák azt is megfogalmazta, hogy a programon jelen lévő emberek "könyörögni fognak az életükért".

A lányok a nyomozóknak azzal magyarázták tettüket, hogy ők ezt a szóhasználatot nem a hétköznapi értelemben gondolták, egyszerű "szarkasztikus humornak, illetve tinédzser szlengnek" nevezték azt a bejegyzést, amelyet megosztottak. A gyanúsítottak azt is elmondták, hogy soha nem bántottak senkit, és ezt nem is tervezték.

A zalaegerszegi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt D. T. és V. C. ügyében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
Elege lett a nagyhatalomnak a szomszédjában tomboló polgárháborúból: beavatkozott és ezzel hirtelen minden megváltozott

Elege lett a nagyhatalomnak a szomszédjában tomboló polgárháborúból: beavatkozott és ezzel hirtelen minden megváltozott

A 2021-ben kirobbanó mianmari polgárháborúról sokáig úgy tűnt, hogy végül a katonai junta teljes összeomlásáig fog tartani. A kisebb frakciókra szakadt, gyakran vallási vagy etnikai alapon szerveződő lázadók folyamatosan szerezték meg a legfontosabb területeket, ez pedig már magát a rezsim túlélését fenyegette. Az ellenállók a kulcsfontosságú útvonalakon terjeszkedtek elsősorban, ez pedig az elsődleges bevételeitől vágta el a kormányt. A helyzet már a szomszédos Kína szemét is csípte, ez pedig lényeges változást hozott a konfliktusban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×