eur:
388.51
usd:
360.61
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Adócsalással is gyanúsítják V. Lászlót

Már adócsalással is gyanúsítják V. Lászlót vállalkozót azzal a korrupciós büntetőüggyel összefüggésben, amelyben több vezető beosztású rendőrtiszt is érintett - értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 hétfő esti Híradójának Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: V. Lászlót 16 rendbeli, bűnszervezetben, felbujtóként, különböző értékekre elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki hétfőn gyanúsítottként.

V. László érdemi vallomást nem tett, tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését - tette hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség a rendőri korrupciós ügyben a múlt héten négy cégvezetőt és két könyvelőt vett őrizetbe, akik valamennyien V. Lászlónak dolgoztak. Azzal gyanúsítják őket, hogy eltitkolták a szórakozóhelyek bevételeinek nagy részét, valótlan tartalmú adóbevallásokat készítettek, ami 825 millió forint kárt okozott az államnak. Az ügyészség szerint az ügyben V. László volt a felbujtó.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×