Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Próbálta magát megnyugtatni a pécsi lövöldöző

Autogén tréninggel próbálta mérsékelni indulatait közvetlenül tettének elkövetése előtt Gere Ákos, a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja, aki erről korábban az ügyben kirendelt és a per csütörtöki tárgyalási napján a Baranya Megyei Bíróságon meghallgatott szakértőknek beszélt.

Az egyik szakértő azt mondta: a vádlott arról számolt be nekik, hogy ezt az élettani folyamatok tudatos ráhatásával végzett pszichoterápiás módszert akkor alkalmazta, amikor kiment a mosdóba a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében. A szakértő közlése szerint a vádlott indulatai mégis elszabadultak, ezután kezdett lövöldözni.

Az ügyészség Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a biofizikai intézetben pisztollyal megölte egyik csoporttársát, további három embert pedig súlyosan megsebesített.

A bíróság Kovács Attila vezette büntetőtanácsa csütörtökön az ügyben kirendelt harmadik szakértői csoportot hallgatta meg. Erre azért volt szükség, mert a védelem által felkért szakértők szerint Gere Ákos a tett elkövetésének idején súlyos, a nyomozóhatóság által felkért szakemberek szerint viszont csak enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.

A harmadik szakértői csoport képviselői úgy ítélték meg: a vélemények között azért van ellentmondás a korlátozás fokát érintően, mert a szakértői csoportok különböző időben és módon végezték el vizsgálataikat. A nyomozóhatóság által felkért szakértők meghallgatták a vádlottat, a védő által megbízottak dokumentumok alapján egy gyógyszerhatás elméleti lehetőségét vetették fel.

Utaltak arra: vizsgálatuk során maguk is Gere Ákos enyhe fokú korlátozottságát állapították meg. Szerintük az autogén tréning gyakorlása, vagy a bűncselekményt követő telefonhívás, melyben a vádlott tudatta, hogy ő a tettes és fel akarja adni magát, nem fordul elő a skizofréneknél.

A harmadik szakértői csoport egyik képviselője szólt arról is, hogy nem tudni pontosan, mi válthatta ki Gere Ákos cselekedetét. De az biztos, hogy a vádlott aznap megterhelő élethelyzetben volt, jól kellett szerepelnie a gyakorlaton. Ezt a helyzetet nehezíthették a társak piszkálódásai, sértései. Ha nincs ez a megterhelő szituáció, nem biztos, hogy a lövöldözéshez vezető indulati kitörés, impulzív robbanás akkor és ott megtörténik.

A bíróság csütörtökön lezárta a bizonyítási eljárást, a tárgyalás január 25-én perbeszédekkel folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×