eur:
394.42
usd:
370.25
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Tállyán is verik a polgármestert

Két nő és egy helybéli férfi összeverekedett - előzetes szóváltást követően - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán, a szerencsi rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a két nővel szemben - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: az eset pénteken, az esti órákban történt, ekkor a két nő és egy helybéli férfi - előzetes szóváltást követően - kölcsönösen bántalmazta egymást.

Hozzátette: az elsődleges adatok szerint a szerencsi rendőrkapitányság hétfőn elfogultságot jelent majd be a megyei rendőr-főkapitányság felé, amely ha indokoltnak tartja, kijelöli az új eljáró hatóságot az ügyben.

Az MTI információi szerint Osika József (független), Tállya polgármestere keveredett összetűzésbe a két nővel. Pénteken ugyanis önkormányzati ülés volt a településen, ezután - amikor a polgármester már épp zárta az ajtókat -, megjelent a két nő, akik az ülésről készült jegyzőkönyvet akarták elkérni.

A testületi ülés nyilvános volt, így a polgármester jelezte, meg is kapják, de még hangfelvételen van, tehát meg kell várniuk, míg elkészül ennek leirata. Ezután alakult ki a szóváltás, majd a bántalmazás.

A rendőrök megállapítása szerint a nők esetében a könnyű testi sértés valósult meg, ők viszont hivatalos személy elleni erőszakot követtek el. Mivel utóbbi a súlyosabb bűncselekmény, az eljárás e címszó alatt indult.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×