Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Ékszerbolti páncélszekrényt szakítottak ki a helyéről

Kiszakítottak a helyéről egy ékszerbolti páncélszekrényt Tatabányán, az öttagú bandát Fejér és Komárom-Esztergom megyei rendőrök, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói elfogták - közölte a rendőrség.

A társaság kedd éjszaka, Székesfehérváron tűnt fel a közbiztonsági háló program keretében nagyobb létszámmal szolgálatot teljesítő Fejér megyei rendőröknek - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A városban gyanúsan mozgó, majd nagy sebességgel Tatabánya felé elhajtó kocsit követni kezdték, közben felvették a kapcsolatot a Komárom-Esztergom megyei rendőrökkel, valamint az NNI-vel is - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Mint kiderült, az autóban ülők Tatabányára mentek, a Köztársaság úton levő óra-ékszerüzlet bejárati ajtaját befeszítették, kötelet erősítettek az üzlet páncélszekrényére, s azt az autó segítségével kitépték a helyéből.

A rendőrök és a NNI nyomozói akkor értek a helyszínre, amikor a páncélszekrényt tették volna fel a kocsira, s elfogták a banda tagjait, négy férfit és egy nőt. Mindegyiküknél házkutatást tartottak, azok során lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, valamint az autót is, amelyben egy gyorsvágó is volt.

A Fejér megyei nyomozók dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérletével gyanúsították meg a 37 éves zalaegerszegi, a 24 éves siófoki, valamint a 39 és 30 éves balatonszabadi férfiakat, illetve az utóbbiak 33 éves lánytestvérét.

Vizsgálják, hogy a mostani bűnügy összefüggésbe hozható-e az ország különböző részein korábban elkövetett hasonló bűncselekményekkel, valamint azt is, hogy a társaság által használt értékes kocsi, s annak rendszáma honnan származik. Az elkövetőket - akiknek többsége büntetett előéletű - bűnügyi őrizetbe vették, s kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×