Infostart.hu
eur:
386
usd:
330.75
bux:
117742.15
2026. január 13. kedd Veronika

Vegyen holdport! Elárverezik Armstrong zsákját

A becslések szerint 2-4 millió dollárért (540 millió-1 milliárd forintért) kelhet el a Sotheby's aukciósház júliusra meghirdetett New York-i árverésén az az apró, cipzáras zsák, amelyet Neil Armstrong töltött meg holdi porral az emberrel történő első holdra-szálláskor.

Armstrong körülbelül 500 grammnyi holdi port és kőzettörmeléket gyűjtött be a holdfelszín Nyugalom Tengerének nevezett régiójából. Az Apollo-11 történelmi küldetése során használt szinte összes felszerelést a washingtoni Smithsonian Múzeumban őrzik.

Egy közelmúltbeli bírósági döntés lehetővé tette, hogy Armstrong "porzsákja" legyen a misszió egyetlen, magánkézben lévő darabja.

A zsákról évtizedeken át nem lehetett hallani, egészen 2016-ig. Ekkor kiderült, hogy 2014-ben három különböző alkalommal is megpróbálták eladni egy kis aukciósházon keresztül, ám egyetlen ajánlat sem érkezett. Egy évvel később ismét árverésre került és végül 995 dollárért cserélt gazdát.

Az új tulajdonost érdekelte, hogy mit is vásárolt, ezért elküldte az amerikai űrkutatási hivatalnak, (NASA), amelynek szakemberei megállapították, hogy a zsákban lévő por a Holdról származik, méghozzá az Apollo-11 landolási helyszínéről, a zsák belsejébe nyomtatott alkatrészszám pedig megegyezik a küldetés során használt szennyezés elleni védőzsák számával.

A zsák jelenlegi tulajdonosa azt tervei, hogy különböző jótékonysági szervezetek támogatására fordítja az eladási ár egy részét.

Az emberrel történő első holdra-szállás 48. évfordulójához időzített július 20-i aukció tételei között szerepel egy kép, amelyet Armstrong készített a Holdon álló Buzz Aldrinról. A szakértők szerint a felvétel leütési ára akár a négyezer dollárt is elérheti. Licitálni lehet továbbá arra a repülési tervre is, amelyet a Földre való visszatéréshez használtak az asztronauták.

Az Apollo-11 1969. július 16-án indult útnak Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajósokkal a fedélzetén. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb hordozórakéta orrában kapott helyet.

Az űrhajó július 19-én pályára állt a Hold körül, Armstrong és Aldrin másnap a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkomppal megkezdte a holdra szállást. A Sas 1969. július 20-án szállt le. Neil Armstrong volt az első ember, aki idegen égitest felszínére lépett. "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek" - hangzottak el akkor az űrhajós mára legendássá vált szavai.

Armstrong 2012-ben halt meg Ohióban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×