eur:
388.46
usd:
360.76
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Meghalt a Bangladesben született kétfejű kislány

Meghalt a Bangladesben szerdán született kétfejű kislány.

A kislány születésétől kezdve instabil állapotban volt, és a számos rendellenesség következtében vasárnap este meghalt - közölte a főváros, Dakka legnagyobb kórháza intenzív osztályának vezetője.

Az egy testben született sziámi ikreknek két fejük, két szívük, két tüdejük és két gerincoszlopuk volt, és az orvosok szerint a szívek számos deformációtól szenvedtek, a halál közvetlen oka is szívelégtelenség lehetett.

A gyermek képes volt két szájjal enni, és két orron át vette a levegőt.

Annak a kórháznak a tulajdonosa, ahol az újszülött császármetszéssel világra jött, elmondta, a terhesség alatti vizsgálatokból nem derült ki, hogy a magzatnak két feje van.

Több ezer ember özönlött a Dakkától 120 kilométerre fekvő Brahmanbariában lévő kórházba, amikor híre kelt csütörtökön a csodagyerek születésének. Szinte az egész város elözönlötte a klinikát, még a szomszédos falvakból is jöttek.

Bangladesben 2008-ban született már kétfejű gyermek, aki azonban később meghalt.

A sziámi ikrek túlélési aránya 5 és 25 százalék között váltakozik, minden második esetben vetélés következik be.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×