Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Mégsem foglalják alaptörvénybe a rezsicsökkentést?

Éles vita van a Fidesz-frakcióban arról, hogy az alaptörvénybe kell-e foglalni a rezsicsökkentést - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Szekszárdon.

"Van, akinek sarkosan az az álláspontja, hogy túlzás lenne az alaptörvény részévé tenni a rezsicsökkentést, más szerint a rezsicsökkentésnek olyan nemzeti ügynek kellene lenni, amely mellett minden kormány kiáll" - mondta Kocsis Máté.

Hozzátette, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentő intézkedéseket, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatukban pedig új típusú megállapodást helyezett kilátásba a multicégekkel.

"Azt gondoljuk, hogy a rezsicsökkentés nem egy pártok felett álló konszenzusos ügy" - jegyezte meg.

A kormánypárt szóvivője emlékeztetett arra, hogy a Fidesz választási programjában és a kormányprogramban is hitet tett amellett, hogy csökkenti az emberek terheit.

"A január 1-jétől 10 százalékos, azt követően november 1-jétől további 11,1 százalékos csökkentéssel betartottuk azt az ígéretünket, hogy a tavalyi árakhoz képest idén téltől már húsz százalékkal alacsonyabbak lesznek a rezsiköltségek" - mondta.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×