Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
311.49
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Nagy bejelentésre készül Tiger Woods

Pénteken fog először kiállni a nyilvánosság elé Tiger Woods, azóta, hogy tavaly novemberben kiderült házasságtörése.

"Tiger szólni fog a múltról és a jövőről is, és bocsánatot szeretne kérni a viselkedéséért" - mondta az amerikai golfozó ügynöke, Mark Steinberg.

A sportoló pénteken a floridai Ponte Vedrában, a golfszövetség székházában fog felolvasni egy előre megírt közleményt, de kérdéseket nem lehet neki feltenni. Az eseményre csak néhány újságírót hívtak meg, a jelenlévők között lesznek barátok és sportolók is.

Az ügynök szerint a sztár elismeri majd, hogy nemcsak feleségét, hanem a hozzá közel állókat is megbántotta, és cserbenhagyta szurkolóit.

Tiger Woods tavaly november végén egy furcsa autóbalesettel hívta fel magára a sajtó figyelmét. A golfozóról azóta kiderült, hogy számos alkalommal és legalább 12 nővel csalta meg a feleségét. A szerencsés kimenetelű baleset vélhetően egy heves házastársi vitát követően történt, amit azt válthatott ki, hogy az egyik bulvárlap megszellőztette Woods házasságtörését.

A botrány kitörése után több szponzora is kihátrált a golfozó mögül, aki ideiglenesen visszavonult.

A sportoló egy klinikán kezeltette szexfüggőségét az elmúlt hetekben.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×