Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Humorral fejezik ki agressziójukat a nevettetők?

A humor az agresszió kifejezése, aki pedig másokat megnevettet, többre tartja magát közönségénél - véli egy német tudós.

Mások megnevettetésének képessége bizonyos fokú kontrollt biztosít a közönség tagjai fölött, a domináns emberek pedig ki is használják ezt, hogy megmutassák, ők irányítanak - állítja a Freiburgi Egyetem munkatársa, Helga Kotthoff.

Akik a "csúcson vannak", könnyebben megnevettethetnek másokat, és szabadabban lehetnek agresszívebbek is, márpedig a legtöbb mókás dolog mások kárára vicces. Ha valaki viccelődik, magához ragadja a helyzet irányítását azoktól, akik a hierarchiában magasabban állnak, ami rizikós a lejjebb elhelyezkedők számára. Ezért alakult úgy, hogy az 1960-as évek előtt a nők csak nagyon ritkán nevettettek, hiszen nem engedhették meg maguknak - magyarázta a szakértő.

A gyerekek fejlődése során már nagyon korán megmutatkozik, kiből válik majd nevettető: a fiúk négy-öt éves korukban gyakrabban viccelnek, többször bohóckodnak, míg a lányok inkább a közönség soraiban foglalnak helyet. A nők később aztán viccesebbek lesznek, mert levetkőzik azt az érzést, hogy a mókázás nem nőies - véli Helga Kotthoff.

A tudós szerint a humort a nők társadalmi kapcsolatok kialakítására, azok szorosabbra fűzésére használják, míg a férfiak legtöbbször azért viccelődnek, hogy kieresszék a gőzt. Az viszont mindkét nemre jellemző, hogy mások irányítására próbálják használni nevettető képességüket.

Az 1960-as évek szexuális forradalmáig viszonylag kevés nő szórakoztatott nyilvánosan vagy akár privát, hiszen a humor az agresszió kifejezésének egyik formája. "Az 1980-as évek végén egy kutatás kimutatta, hogy a férfiak arra használják a vicceket, hogy verbálisan levetkőztessék a nőket, akik visszautasítják próbálkozásaikat; a férfiak humora alapvetően agresszív" - mondta Helga Kotthoff. A szakértő kutatásának eredményei a Journal of Pragmatics című lapban jelenik meg.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×