Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Börtönben marad a nagy vonatrabló

Õrizetben marad Ronnie Biggs, a legendás brit vonatrabló, miután Jack Straw brit igazságügy-miniszter elutasította a Glasgow-London között közlekedő postavonat ellen 1963-ban elkövetett rablás résztvevőjének feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.

Az illetékes brit bíróság júniusban a 79 éves, súlyosan beteg férfi szabadlábra helyezését javasolta, ám a tárcavezető arra hivatkozva utasította el az ajánlást, hogy Briggs "nem tanúsított semmilyen megbánást".

Biggs 1963. augusztus 8-án állította meg hamis tilos jelzéssel a Királyi Posta Londonba tartó értékszállító szerelvényét, amelyről társaival 2,6 millió akkori fontot emelt el; a 120 postazsák tartalma mai pénzben legalább 40 milliót érne.

A banda még a rablás évében lebukott, és Biggs harminc esztendőre szóló beutalóval vonult be a dél-londoni Wandsworth hírhedt börtönébe, ahonnan 1965-ben megszökött. Plasztikai sebészeten esett át, majd Spanyolországban, Ausztráliában és Brazíliában élt. Elszegényedve és betegen 2001-ben úgy döntött, hogy 36 évi bujkálás után feladja magát a brit hatóságoknak.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×