Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.42
bux:
150145.71
2026. augusztus 12. szerda Klára

Megölte gyermekeit, majd magával is végzett az apa

Egy apa a házassága felbomlása miatti csalódottságában megfojtotta két gyermekét, majd magával is végzett.

A három holttestet az apa korábbi munkahelyén, egy southamptoni autókereskedés garázsában találták meg a rendőrök vasárnap.

A 30 év körüli férfi az eddigi gyanú szerint megfojtotta egy- és hároméves gyermekét, majd felakasztotta magát.

A brit férfi korábban telefonon felhívta válófélben lévő feleségét, és megfenyegette, hogy megöli a két gyereket. A nő ezt követően értesítette a rendőröket, ám mire kiérkeztek, már nem tudtak segíteni.

A pár házasság a közelmúltban bomlott fel, a férfi egy lakókocsiba költözött, és ismerősei szerint múlt pénteken felmondott munkahelyén, az autókereskedésben is.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×