Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A megőrült üzletember végezhetett feleségével és lányával

Először számítógépező lányát, majd alvó feleségét lőtte le Christopher Foster brit üzletember, aki végül felgyújtotta háromszintes luxusvilláját, és magával is végzett - vélik a rejtélyes ügyben nyomozó rendőrök. A komoly adósságot felhalmozó vállalkozó rendszeresen italozott, és nem akarta, hogy más tegye rá a kezét vagyonára, ezért inkább mindent megsemmisített, ami az útjába került.

A biztonsági kamerák több órányi felvételét nézték át a múlt kedden leégett villában talált három holttest ügyében nyomozó rendőrök. Ezek alapján nagy a valószínűsége, hogy a walesi határ közelében lévő Maesbrookban található háromszintes villa tulajdonosa, Christopher Foster üzletember ölte meg feleségét és lányát, felgyújtotta a házat, majd magával is végzett.

A felvételeken látható, amint a férfi egy puskával a kezében járkál a ház körül, nem sokkal a tűz keletkezése előtt, majd egy lószállító autóval a bejárat elé parkol, és kilövi a jármű kerekét, így torlaszolva el a bejáratot.

Az üzletember ezt követően felment 15 éves lánya szobájába, és miközben a gyanútlan gyermek az interneten társalgott barátaival, hátulról fejbe lőtte. Feleségét álmában ölte meg, majd több helyen is lángra lobbantotta a villát, visszatért a hálószobába, és magával is végzett. John Groves, a nyomozás vezetője azt nem közölte, hogy a gyilkosságok is láthatóak-e a ház biztonsági kameráinak felvételein.

A rendőrök még átnézik a család számítógépeinek dokumentumait és elektronikus leveleit, búcsúlevelek után kutatva.

A nyomozó tudatta azt is, hogy a tulajdonoson kívül más embert nem hoztak összefüggésbe a gyilkossággal és a gyújtogatással.

Nagy a valószínűsége, hogy az olajüzletben érdekelt férfi komoly adósságai miatt nem bírta a nyomást, és félt, hogy elveszti, amit eddig elért, ezért inkább megsemmisített mindent.

Cége, az Ulva, olajtornyok szigetelésével foglalkozott, és tavaly indult ellene felszámolási eljárás. Adóssága kétmillió font volt (600 millió forint), és a bíróság szerint valószínű, hogy egyesek "nem bíztak többé" Fosterben. A végrehajtók ideiglenesen jelzálogot helyeztek a házra.

Ismerősei szerint ráadásul Foster a stresszt alkohollal próbálta kezelni, az utóbbi hetekben többször is részegen látták, és a házban is találtak üres üvegeket.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×