Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.44
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Három gyermekét hagyta magára a nászutas nő

Három kisgyermekét hagyta magára két hétre egy török származású, Nagy-Britanniában élő nő. A kicsiket a szociális munkások találták meg otthonukban, az ágy alatt, miután a szomszédok értesítették őket.

"Just Married" - ilyen feliratú léggömbökkel a kezében látták utoljára a 33 éves Simten Sadiqot szomszédjai. Az asszony ezt követően eltűnt, három gyermekét pedig magára hagyta a leedsi házukban.

A török származású nő nemrég ment férjhez egy iszlám szokások szerint megrendezett esküvőn egy osztrák férfihoz. Ezt követően pedig eltűnt, a négy-, hat- és tizenegy éves gyermekét pedig felügyelet nélkül hagyta.

Erről a szomszédok értesítették a szociális munkásokat, akik felkeresték a családot. Házuk ajtaja nyitva volt, a gyermekeket pedig az ágy alá bújva találták meg.

A gyermekek édesapja, egy szintén török származású férfi egy kilométerre sem lakik gyermekeitől és volt feleségétől, de nem tudott arról, hogy a kicsik felügyelet nélkül voltak. Az asszony hollétéről egyelőre senki nem tud.

A szakemberek még vizsgálják, pontosan meddig voltak felnőtt felügyelet nélkül a gyermekek. Külsérelmi nyomokat az orvosok nem találtak rajtuk.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×