Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.06
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

"Isten áll majd bosszút helyettem fiam és Diana hercegnő haláláért"

Beletörődött a bíróság döntésébe Mohamed al-Fayed: fenntartásokkal bár, de elfogadja, hogy fia, és Diana hercegnő gondatlanságból elkövetett emberölés áldozata lett. Az üzletember azt mondta: Isten áll majd bosszút helyette.

Elfogadja a fia és Diana hercegnő halálának körülményeiről szóló bírósági döntést Mohamed al-Fayed, aki közölte: felhagy egy évtizede tartó harcával, amelynek során azt próbálta bebizonyítani, hogy a pár gyilkosság áldozata lett 1997. augusztus 31-én, Párizsban.

A Harrods üzletlánc tulajdonosa a brit ITV-nek adott nyilatkozatában azt mondta: megtett mindent, hogy kiderüljön, miért kellett meghalnia fiának, és most, hogy megszületett a végső döntés, fenntartásokkal bár, de elfogadja azt. "Isten áll majd bosszút helyettem" - tette hozzá Mohamed al-Fayed.

Az ítélet szerint a hercegnő, a barátja és a sofőr halálát követelő baleset oka ez utóbbi, Henri Paul gyorshajtása, valamint a paparazzók viselkedése volt. A tragédiához hozzájárult, hogy az este folyamán Paul alkoholt fogyasztott, és az is, hogy sem a hercegnő, sem Dodi al-Fayed nem kötötte be a biztonsági övet.

Elég volt

Mohamed al-Fayed elmondta: jogászai tájékoztatták fellebbezési lehetőségéről, ő azonban úgy döntött, nem kíván élni azzal. "Sokat gondolkodtam, és úgy határoztam, hogy ideje elfogadni az ítéletet, de nem ismerem el azt száz százalékosan, mert a szakértő nem tárt fel minden lehetséges bizonyítékot" - jegyezte meg az üzletember.

Dodi al-Fayed édesapja, bár engedett, nyilvánvalóvá tette: nem lehet meggyőzni arról, hogy a párt nem a brit titkosszolgálat emberei ölték meg, Fülöp herceg, Diana apósának utasítására. "A legfontosabb, hogy a bíróság is úgy látta: nem baleset, hanem gyilkosság történt. Ez elégedettséggel tölt el, mert bizonyítást nyert, hogy a fiamat és a hercegnőt megölték" - mondta az üzletember.

Miközben a walesi hercegnő fiai, Vilmos és Harry herceg már bejelentette, hogy egyetért a bírósági döntéssel, és hasonlóképpen nyilatkozott a brit miniszterelnök, Gordon Brown is, kiderült, hogy az ügy még nem zárult le teljesen: Paul Burrellt, Diana egykori komornyikját hamis tanúzás gyanúja miatt hamarosan kihallgatják.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×