eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Már rámozdult a döglött nyúlra

Csaknem harminc éven át ketrecbe zárva kellett élnie egy illegálisan befogott szirti sasnak Skóciában, ám új gondozói repülni tanítják, nem csak izomzatát, de önbizalmát is erősítve.

A 31 éves nőstény szirti sast 1979-ben mentették meg az illegális fogságból, azóta pedig különböző ketrecekben kellett élnie a kétméteres szárnyfesztávolságú ragadozónak.

Az Észak-Skóciában lévő madarászati magántelepen a gondozók erősítik a madár izomzatát, de azt mondják, hogy szív- és érrendszere egyelőre nincs túl jó állapotban.

A gondozók azt remélik, hogy igazán akkor tudják repülésre ösztönözni, ha beköszönt a vadászati szezon októberben, mert úgy látják, hogy a vadászösztöne még mindig nagyon erős.

Addig döglött nyulakat és egyéb állatokat húznak el előtte, hogy repülésre bírják, és már repült is egy keveset a szabad ég alatt.

Nyáron főként az önbizalmát szeretnék erősíteni. A szakemberek azt mondják, olyan ez, mintha egy atlétát a fénykorában karosszékbe kényszerítenének, és harminc éven át kellene ülnie, de közben ugyanannyit enne, mint korábban, aztán újra futásra próbálnák bírni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×