eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Sorban feneklenek meg a hajók a Dunán

Megfeneklett a Dunán egy román tolóhajó Dunaföldvár közelében.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a jármű léket is kapott, de a legénység nincs veszélyben.

Bajkó Erika közölte: azt még nem tudni, hogy a baleset miatt lehet-e hajózni ezen a szakaszon.

Emlékeztetett arra, hogy a Dunán kedden két, német lobogó alatt közlekedő tolóhajó akadt fenn Ercsinél, hétfőn pedig egy gázolajat szállító jármű feneklett meg a dunaföldvári hídtól nem messze.

A német járművek kiszabadításáról még ma döntenek, a másik hajó sorsáról, a gázolaj átszivattyúzása után csütörtökön határoznak.

Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×