Infostart.hu
eur:
360.16
usd:
309.88
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Marihuánadílerre csapott le a rendőrség - képriport

Nem először árult drogot az a fiatalember, akit a napokban ismét elfogott a rendőrség. A bíróság ezúttal előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki ezúttal is marihuánát értékesített. A nyomozás során titkosszolgálati eszközöket is használtak a rendőrök.

Nem volt ismeretlen a rendőrök számára az a XIV. kerületi fiatal férfi, aki ellen kábítószer-terjesztésért már korábban is folyt eljárás - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.

Ródler Nóbert közölte: a nyomozók követték a férfit, és minden olyan ismerősét ellenőrizték, akikről feltételezték, hogy kábítószert kapott tőle. Kiderült, hogy mindannyiuknál volt marihuána: kettejüknél 100-100, a harmadiknál pedig 580 grammnyi.

A rendőrök - akik az ügyben összesen 880 gramm marihuánát foglaltak le - csak az elosztóként dolgozó fiatalembert vették őrizetbe, a többiek szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.

A fiatal férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, mivel két éven belül a harmadik eljárás indult ellene kábítószerrel való visszaélés miatt - mondta Ródler Norbert.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sűrített járatokkal készül a BKK a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, lezárások is lesznek

Sűrített járatokkal készül a BKK a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, lezárások is lesznek

Rengeteg buszra, sűrű villamos- és metróközlekedésre, számos útlezárásra, bizonyos városrészekben nagy tömegre számíthatnak a közlekedők a jövő hét vége környékén. A részletekről Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője beszélt az InfoRádióban.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Az AutoWallis is megszenvedte az erős forintot, javuló hatékonyság mellett lett veszteséges a cég

Az AutoWallis is megszenvedte az erős forintot, javuló hatékonyság mellett lett veszteséges a cég

Vegyes első negyedévet zárt az AutoWallis, a bevétel kismértékben csökkent, az eladott autók száma is enyhén visszaesett, miközben a működési hatékonyság javulása már látszik a számokon. Az EBITDA kétszámjegyű ütemben nőtt, a bruttó árrés javult, a nettó eredmény viszont veszteségbe fordult, elsősorban a kedvezőtlen árfolyamhatások, az újonnan indított márkák, kereskedések és üzletfejlesztések induló időszakot terhelő kezdeti költségei, valamint a közös vezetésű vállalkozások gyengébb teljesítménye miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×