Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
310.2
bux:
133787.99
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Botrány után megszólal a sztár: "Nem vagyok rasszista!"

Tagadja, hogy rasszista megjegyzéseket tett volna az énekes Morrissey. A Smiths egykori frontembere az NME zenei szaklap legutóbbi számában nyilatkozott félreérthetően. A sztár szerint az újságírók ferdítették el a szavait.

A New Musical Express brit zenei szaklap legutóbbi számában a nagy-britanniai bevándorlásról is kifejtette véleményét az énekes Morrissey. A Nagy-Britanniában legendának számító énekes szavai hatalmas vihart kavartak, hiszen azt mondta: "Más országok ragaszkodtak saját alapidentitásukhoz, miközben nekem úgy tűnik, Anglia eldobta magától azt".

Morrissey most azt állítja: még véletlenül sem mondott ilyet, a magazin szerkesztői tudatosan ferdítették el a szavait. "Hiszem, hogy szánt szándékkal próbáltak meg rasszistának beállítani ebben az interjúban, azért, hogy megnöveljék csökkenő példányszámukat" - jelentette ki az énekes.

"Gyűlölöm a rasszizmust és az elnyomást, bármilyen kegyetlenkedést és nem hagyom, hogy ez az egész ügy úgy érjen véget, hogy nem tisztáznám egyértelműen és határozottan. A rasszizmus túlmegy a józan ész határain és nincs helye a társadalmunkban" - fogalmazott a dühös Morrissey.

Az NME is megerősítette, hogy az énekes jogi lépéseket tett a lap ellen: "Megerősítjük, hogy két végzést is kaptunk Morrissey jogi képviselőitől az NME és Conor McNicholas szerkesztő nevére. Az NME az ügyet - és az azt elindító kérdéseket - rendkívül komolyan veszi, jelenleg jogi képviselőnkkel tárgyalunk".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök telefonon egyeztettek egy potenciális tűzszünetről a Győzelem Napján, azaz május 9-én. Trump szerint az sem kizárt, hogy tartós fegyvernyugvás álljon be Moszkva és Kijev között. Ukrán jelentések szerint merényletet kíséreltek meg Azatbek Omurbekov vezérőrnagy, a hírhedt "Bucsai mészáros" ellen, de a különleges alakulatok máshol is ténykednek: informátorokat menekítettek Zaporizzsja megszállt részéről, helikoptereket robbantottak fel mélyen a frontvonal mögött. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×