Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az éjszaka leple alatt indult portyára a gyilkos

Az éj leple alatt indult gyilkolni a fűrészes nyugdíjas. A férfi fákat vágott ki vagy sértett meg olyan súlyosan, hogy elpusztuljanak, zavarta ugyanis, hogy az ágak eltakarják előle a kilátást.

Az évek során Douglas Hoffman több mint ötszáz fát vágott ki azon a Las Vegas keleti részén fekvő területen, Sun City-ben, ahol leginkább jómódú nyugdíjasok élnek. A férfi azért irtotta a növényzetet, mert a lombok eltakarták előle a kilátást.

A környékre az utóbbi néhány esztendőben egyre többen költöztek, az új lakók pedig fákat is ültettek, így azok, akik korábban ráláthattak a híres Sunset Stripre, megfosztattak a panorámától.

Douglas Hoffman és felesége, Debbie öt évvel ezelőtt vásárolt telket a Colvin Run Drive-on. A korábban katonai bázisokat tervező férfi idejét a kertészkedésnek szentelte.

Nemet mondtak, nyesni kezdett

A nyugdíjast, akinek kertjéből az első időkben még szép volt a kilátás, zavarta, hogy szomszédainál túl magasra nőttek a fák, és megkérte őket, hogy cseréljék inkább bokrokra azokat, a válasz azonban nemleges volt.

2004 októberében körülbelül hatvan fa lombját csonkították meg rejtélyes körülmények között. A helybeliek azt gondolták, hogy balhét kereső fiatalok nyesték meg a növényeket, a következő időkben azonban egyre több fa vesztette el koronáját vagy zuhant a földre a különös ismeretlen fejszecsapásai nyomán.

A terület ingatlanfejlesztője biztonsági embereket bérelt fel, hogy kapják el a rongálót, a lakók pedig dühös, a mészárlás képeivel illusztrált hozzászólásokat írtak a közösség internetes oldalára.

Amikor megvillan a penge

2005. november 26-án este William Edwards hazafelé tartott kocsiján, amikor egy frissen kivágott fát pillantott meg, és egy fűrész megvillanó pengéjét, ami eltűnt a sötétben. A férfi előkapta autója csomagtartójából a golfütőjét, és az ismeretlen nyomába eredt.

Rövidesen utol is érte a menekülőt - Douglas Hoffmant, akinél volt egy pár munkáskesztyű, meg egy fűrész is.

Hoffman felesége szerint férje után boszorkányüldözés folyt, holott ő - mivel évek óta több súlyos betegség is kínozza - képtelen lett volna akár egyetlen fát is kivágni, aznap este pedig, amikor William Edwards elkapta, csak egészségügyi sétára indult, mert azt remélte, attól enyhülnek majd a fájdalmai.

Debbie Hoffman úgy véli, párja a fűrészt az út szélén találta.

A múlt hónapban a bíróság tíz vádpontban bűnösnek találta a 60 éves Hoffmant, aki az évek során összesen 250 ezer dollárnyi kárt okozott, ennyit értek azok a fák, amelyeket kivágott vagy megcsonkított.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

Összeállt Európa friss fejlettségi térképe - hol állunk?

A magyar gazdaság az egy főre jutó GDP-je alapján az ötödik legkevésbé fejlett ország az unióban - derül ki a közelmúltban frissített 2024-es statisztikából. Az utóbbi években a lengyel, a román és horvát gazdaság került elénk. A hazai lakosság fogyasztása az utolsó előtti, megelőzve a letteket, holtversenyben Bulgáriával. A hazai árszint az uniós árszint 70%-át közelíti, az élelmiszereknél szinte teljes az árkonvergencia.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×