Infostart.hu
eur:
363.39
usd:
322.89
bux:
148841.52
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Lakat T. Károly

Hetvenhat éves korában elhunyt a magyar sportújságírás legendás alakja, a Nap TV egykori főszerkesztője.

Hetvenhat éves korában elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró, a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa. A gyászhírt a család közölte – írja az személyes hangú megemlékezésében az index.hu.

Pályafutását a Népsportnál kezdte hírlapíróként, ezt követően hosszú időn keresztül a Képes Sport és a Nemzeti Sport munkatársaként dolgozott. A sportnapilapos évek mellett a televíziózás területén is tevékenykedett, egy időben a Nap TV főszerkesztője volt egészen a műsor 2009-es megszűnéséig.

Lakat T. Károly Szepesi- és Ezüstgerely-díjas újságíró volt és megkapta a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját is.

A család kérése, hogy mindazok, akik szerették és tisztelték, mellőzzék az együttérző üzeneteket, ugyanakkor köszönetet mondanak mindazoknak, akik gondolnak rá a nehéz pillanatokban.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×