Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 13. vasárnap Kornél
Shards of car glass on the asphalt road.
Nyitókép: Berezko/Getty Images

Átfuródott a rendőrök elől menekülő sofőr autóján a felüljáró korlátja

Egy igazoltatás elől menekülő autós szenvedett súlyos balesetet péntek délután Siófokon. A férfi előbb egy lámpaoszlopnak, majd egy felüljáró korlátjának csapódott, amely átfúródott az autó karosszériáján.

A baleset 16 óra 38 perckor történt – számolt be a Blikknek egy szemtanú. A lap információi szerint az eset egy benzinkútnál kezdődött, ahol a rendőrök igazoltatni akartak egy 30 éves szegedi férfit, ám a sofőr nem állt meg, hanem nagy sebességgel elhajtott a járőrök mellett.

A menekülés a siófoki McDonald's közelében található felüljárón ért véget. Az autó először egy lámpaoszlopnak ütközött, majd a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, amely a híd korlátjába csapódott.

A korlát átfúródott az utastéren,

a helyszíni fotókon pedig az is látható, ahogy a rendőrök kiszabadítják a férfit a járműből, amelyből az ajtó kinyitása után sűrű füst áramlott ki. A sofőrt végül kiemelték az autóból, majd megbilincselték.

Meg nem erősített információk szerint a férfi a rendkívül súlyosnak tűnő balesetet komolyabb sérülések nélkül megúszta, és más sem sérült meg az esetben.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter aggódik: „Ruff Bálint is kezd rákapni az országjárásra”

Jó úton vagyunk afelé, hogy megfogjuk egymás kezét – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke őszi országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×