Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Forsthoffer Ágnes/Facebook

„Le kell zárni ezt a korszakot” – nemet mondott Forsthoffer Ágnes a felkérésre

Visszautasította a szombaton megrendezendő balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök.

Forsthoffer Ágnes a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében azt írta: az Anna-bál hungarikum, hagyomány, valamint generációk emlékeit őrző esemény, amelynek kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, a táncról, a zenéről és a hagyományok ápolásáról kell szólnia.

„Semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól” – hangsúlyozta, hozzátéve: le kell zárni ezt a korszakot. Közlése szerint a szemléletváltás érdekében utasította vissza a fővédnöki felkérést és a tiszteletjegyeket.

„Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora. Ezek árát mindig a sor végén állók fizetik meg. Leggyakrabban sajnos nem azok, akik azt a leginkább megtehetik” – fogalmazott.

Azt írta, később maga is jegyet szeretne vásárolni a bálra, amikor lányukat az édesapjával együtt bekíséri az eseményre.

Forsthoffer Ágnes felidézte, hogy az Anna-bál neve 1825 óta összeforrt a történelemmel. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény a jövőben is a fiatalság, a hagyomány és az emberi találkozások balatonfüredi ünnepe marad.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×