Bögi Viktória tájékoztatása szerint a hatósági felülvizsgálat megállapította, hogy a telephelyen előállított, fedőanyagként használni kívánt anyagok szennyezőanyag-tartalma jelentősen meghaladta a biztonságos mértéket, veszélyeztetve a környező talajt és a felszín alatti vizeket.
„A korábban tapasztalt jogszabálysértések, az ismételt benzolszennyezések és a legutóbbi olajkiömlés végleg bebizonyították, hogy ez a működés fenntarthatatlan és veszélyes”
– írta az államtitkár. Közölte: a döntés meghozatalakor figyelembe vették a telephelyen korábban feltárt jogszabálysértéseket, az ismétlődő benzolszennyezéseket, valamint a legutóbbi olajkiömlést is.
Bögi Viktória kiemelte,
- a határozat azonnal végrehajtható.
- A vállalkozásnak hatvan napon belül el kell szállítania a telephelyen felhalmozott hulladékot,
- a létesítmény végleges megszüntetésére vonatkozó terveket pedig szeptember végéig kell benyújtaniuk a hatóságnak.
Április 29-én a vállalatcsoport kommunikációs igazgatósága azt közölte az MTI-vel, hogy a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal egy üzemi baleset miatt ideiglenesen megtiltotta egyes technológiák folytatását és a technológiához kapcsolódó hulladékok telephelyre történő beszállítását és átvételét a Mészáros-csoporthoz tartozó Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyére.
Arról is tájékoztatást adott, hogy a cég az oroszlányi telephelyhez kapcsolódó monitoringterületen
talajvíz szennyeződésére utaló jeleket észlelt, amelyről bejelentést tett a hatóságnak.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal ezt követően további tényfeltárást és monitoringot írt elő. A határozatban szereplő népegészségügyi szakhatósági állásfoglalás szerint az üggyel kapcsolatban közegészségügyi, illetve járványügyi kockázat nem merül fel – írta április 29-én kiadott közleményében a Mészáros-csoport.




