Infostart.hu
eur:
362.09
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Harapás nyoma egy almán, amely még a fán látható.
Nyitókép: Pixabay

Nem volt jó ötlet beleharapni a rendőrbe

A nyomozó ügyészség és a rendőrség is nyomozást indított egy autókat rongáló férfi ellen, aki megharapta a vele szemben intézkedő egyik rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészi indítvánnyal egyezően – egy hónapra elrendelte a letartóztatását; a gyanúsított fellebbezést jelentett be a döntés ellen.

Az esetleírás szerint a középkorú férfi egy kelet-magyarországi kistelepülésen vasvillával és ásóval gépjárműveket rongált meg és járókelőket fenyegetett. A helyszínre érkező rendőrök többször felszólították, hogy tegye le az ásót, erre ő az ásót ütésre emelve elindult a rendőrök felé.

A rendőrök elektromos sokkolót használtak a támadóval szemben, ettől a férfi elesett, majd feltérdelt és az ásót ismét ütésre emelte.

A férfi ellenállását végül három rendőrnek sikerült letörnie: testi kényszert alkalmaztak vele szemben, az ásót kivették a kezéből, majd megbilincselték. A férfi eközben megharapta az egyik intézkedő rendőr alkarját, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.

A megsérült rendőr a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az autók megrongálása ügyében a rendőrség garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást a férfi ellen - közölte a nyomozó főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×