Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
312.12
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Rendőrségi bilincs egy fa asztalon.Forrás: Getty Images/Rawf8
Nyitókép: Getty Images/Rawf8

Letartóztatásban Fonyód volt fideszes polgármestere

A volt polgármester ellen gazdasági csalás és pénzmosás a vád. A rendőrség kihallgatta majd őrizetbe vette az egykori településvezetőt, a Kaposvári Járásbíróság pedig pénteken elrendelte a letartóztatását.

Letartóztatta Fonyód volt fideszes polgármesterét a Kaposvári Járásbíróság pénteken – közölte a Kaposvári Törvényszék szóvivője.

Vadócz Attila tájékoztatása szerint a kényszerintézkedés egy hónapra szól, elrendelését a bíróság azzal indokolta, hogy

a gazdasági csalással és pénzmosással gyanúsított férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye.

Az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így a letartóztatásról másodfokon a Kaposvári Törvényszék határoz – tette hozzá a szóvivő.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a kényszerintézkedésre tett vádhatósági indítványról csütörtöki közleményében azt írta: az egykori településvezetőt egy önkormányzati tulajdonban lévő kft. sérelmére megvalósított gazdasági csalás, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd vette őrizetbe a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kiemelték, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi még polgármesterként 2019 és 2023 között olyan, a kft. által megkötött, elsősorban zöldterületkezeléssel és területrendezéssel kapcsolatos szerződéseket ellenjegyzett, amelyekről tudta, hogy azok színlelt szolgáltatásokról szólnak, mivel a szerződésben foglaltakat ténylegesen az önkormányzat tulajdonában lévő Kft. vagy más vállalkozó végezte el.

Az ellenjegyzett szerződésekben vállalkozóként az egykori polgármesterhez közel állók, többek között a fia ügyvezetése alatt álló cég szerepelt szerződő félként – tették hozzá, rámutatva,

a gyanúsított ezzel a módszerrel 102 millió forint vagyoni hátrányt okozott a kft.-nek.

Kitértek rá, a volt polgármester pénzmosást azzal követhetett el, hogy a gyanú szerint rávette egyik rokonát, hogy olyan bankszámla nyitásában közreműködjön, amelyre a színlelt szerződésekből származó összegek érkezhetnek.

A kifizetések után arra kérte a nőt, hogy a bankszámlára utalt több mint 40 millió forintot készpénzben vegye fel, majd helyezze el a polgármester családja által üzemeltetett dohánybolt széfjében – fűzték hozzá.

A főügyészség megjegyezte, a férfit szoros ügyészségi és rendőrségi együttműködésben, közel másfél éve folyó nyomozás eredményeként vették őrizetbe.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×