Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Elektromos rolleres várakozik az utcán.
Nyitókép: Getty Images/eclipse_images

Abszurd magyarázkodásba kezdett az ittas rolleres – mindent vett a rendőrségi kamera

Nagy sebességgel, megállás és elsőbbségadás nélkül hajtott ki a forgalmas négysávos Bartók Béla útra egy elektromos rollerrel közlekedő férfi Békéscsabán, 2026. június 10-én 13 óra 45 perc körül. Baleset szerencsére nem történt, ám éppen egy rendőrautónak nem adott elsőbbséget.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának rendőrei utána indultak és rögtön látták, hogy bizonytalan úttartással, imbolyogva halad a sáv teljes szélességét kihasználva. Mikor megállították, a férfi azonnal kifejezte nemtetszését az intézkedés miatt és bár nem tagadta, hogy ivott, arra hivatkozott, hogy a rollert nem elektromos üzemmódban használta, hanem a mezítláb hajtotta.

Igazolni nem akarta magát, a szondát sem akarta megfújni, és kétszer is megpróbált elhajtani a rendőrök elől. Folyamatosan szidalmazta az intézkedő egyenruhásokat, válogatott jelzőkkel illette őket, amiért szerinte nem értik meg, hogy lökte magát a rolleren, nem gépi hajtással gyorsította fel. A 44 éves férfit végül előállították a rendőrkapitányságra, ahol az őt megvizsgáló orvos súlyosan ittasnak minősítette.

A közlekedési szabályok megszegése, ittas járművezetés és becsületsértés miatt is eljárás indult ellene – olvasható a Békés vármegyei rendőrség közösségi oldalán.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×