Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Ferkó Attila háziorvos influenza elleni védőoltás vakcináját készíti elő beadáshoz Salgótarjánban 2017. október 24-én. Összesen 1,3 millió adag ingyenes védőoltás van a háziorvosoknál. A térítésmentes védőoltásra a 60 évesnél idősebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők jogosultak. Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Gyermekvédelmi javaslatcsomagot fogadott el az Országgyűlés

A gyermekvédelmi dolgozók megismerhetik a gondozottak szüleinek bűnügyi adatait, a háziorvosokat pedig megkímélik az oltásellenesek pereitől – egyebek mellett ezeket a módosításokat tartalmazza az a szerteágazó javaslatcsomag, amelyet 135 igennel, 35 nem ellenében és 12 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.

A módosítás lehetővé teszi az egészségügyi adatbázisok összekapcsolását, így gyorsabb és hatékonyabb lesz a döntések előkészítése.

A családvédelmi és gyermekjóléti központ, valamint a gyámhatóság lekérdezheti, hogy folyik-e olyan büntetőeljárás a szülő ellen, ami veszélyezteti a gyermek biztonságát – ismertette a változásokat előterjesztő expozéjában Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.

Mint mondta: „a kriminalizált életmód kritikus információt hordoz szülő életviteléről és gyermeknevelési képességeiről, amiről szükséges, hogy a család és gyermekjóléti szolgáltatás nyújtója információval rendelkezzék.”

Módosul az oltásmentesség rendszere is. A bíróságok ezentúl nem fogadhatnak be keresetet a háziorvosok szakvéleményének pótlására, hogy ne vonják el a gyógyítókat a betegellátástól.

A törvény emellett lehetőséget ad arra, hogy 2026 tavaszáig az egyetemi fenntartású egészségügyi szolgáltatók is nyújthassanak közfinanszírozott CT és MRI vizsgálatokat.

Szintén újdonság, hogy a betegek tájékoztatását mesterséges intelligencián alapuló rendszerek is segíthetik, a digitális bizonyítványokat pedig 2025-től a tanulók akár 80 évig elérhetik majd online, tehermentesítve ezzel az iskolákat és a hivatalokat.

A vitában a fideszes Pesti Imre egyebek mellett kijelentette, hogy a védőoltások hatásosságának megkérdőjelezése komolytalan divat.

A KDNP-s Vejkey Imre üdvözölte, hogy a családvédelmi és a gyermekjóléti szolgálat megismerheti a látókörébe került szülők bűnügyi személyes adatait.

A DK nem támogatta az indítványt, mert adatvédelmi aggályai vannak, jelezte a párt vezérszónoka, Komáromi Zoltán.

A Mi Hazánk képviseletében felszólaló Dócs Dávid azt mondta, hogy az emberekre kellene bízni, beoltatják-e magukat vagy a gyermeküket.

Ukrajnában és Romániában kanyarójárvány volt, Ausztrián és Szlovénián szamárköhögés söpört végig, több nyugati ország gondolkodik a kötelező oltási rendszer visszaállításán és az Egészségügyi Világszervezet is a magyar rendszert javasolja – válaszolta neki Takács Péter államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×