Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.85
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

Nyolcszáz milliárd forint mozdul meg Magyarországon – a lakosság is profitálhat belőle

Az Otthon Start program, a hétfőtől igényelhető fix 3 százalékos lakáshitel az építőipari beruházásokra, az ágazat foglalkoztatási mutatóira is pozitív hatást gyakorol majd - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Koji László szerint a program hatására élénkülhet az alacsony lakásépítési hajlandóság, ami miatt gyengélkedik az építőipar. Az ÉVOSZ számításai szerint már az év végéig 10 ezerrel több lakás építését rendelhetik meg, jövőre pedig összesen akár 25 ezer új otthon is épülhet, miközben az idén várhatóan mindössze 12-13 ezer lakást adnak át - emelte ki.

Az új hitel nemcsak 800 milliárd forinttal több megrendelést adhat az építőiparnak, de emelheti az ágazatban tartósan foglalkoztatottak számát - mondta.

Koji László szerint a hitel kifejezetten alkalmas arra, hogy az új lakások, házak építését segítse, ugyanis a magyar építőipar

ma az ország bármely pontján, így Budapesten is képes új lakóingatlant létrehozni négyzetméterenként 800 ezer forintos áron.

Kitért arra, hogy egy új lakóingatlan árában 60-70 százalékot jelent a kivitelezés költsége, a többi függhet az elhelyezkedéstől is, de például Budapest esetében még a becsülhető 2027-es árakon is ki lehet hozni másfél millió forint alatti végleges négyzetméterárat, vidéken pedig egyértelműen így van ez.

Az új otthonok létrejöttét szerinte segíti, hogy még a mostani nehéz építőipari helyzetben sem emelték áraikat az építőanyaggyártók és a kivitelezők, így "az építőipar összességében az egész építésgazdasági értékláncot tekintve a múlt évi árakon dolgozik".

Koji László beszélt arról is, hogy a magyarországi lakásállomány fenntarthatósága szempontjából is komoly eredménye lehet a támogatott hitelnek, hiszen annak segítségével

2027-re elérhető, hogy egy év során akár 30-35 ezer új otthon épüljön. Ez a szám már elegendő lenne a lakásállomány korösszetételének szinten tartásához, későbbi javításához.

Mint mondta, a magyar építőiparban megvan az erő a növekvő számú megrendelések teljesítéséhez, hiszen van elegendő cég és munkás is, hiszen már ma is 15 százalékkal nagyobb építőipari teljesítményre képes az ágazat, mint amennyire jelen pillanatban kereslet van.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ingatlanfejlesztői piacon már megjelentek olyan ingatlanfejlesztők, amelyek a támogatási programba bizonyosan beilleszthető lakásokat építenek.

Kitért arra is, hogy mindezekkel együtt is türelem kell az új családi házak építéséhez, s legalább egy negyedévet vesz igénybe a folyamat, amíg elindulhat egy építkezés. Azt javasolta, hogy minél inkább pontosan, alaposan előkészített beruházást indítsanak el az érdeklődők, mert a problémák ott kezdődnek, amikor "megborul" valamilyen oknál fogva a műszaki és pénzügyi ütemezés.

Egy esetlegesen megjelenő új lakásfelújítási program kapcsán Koji László közölte, hogy az ÉVOSZ szerint szükség van egy ilyen intézkedésre, és olyan széles kört kellene vele elérni, mint az Otthon Start programmal.

A konkrétumokról azt mondta, hogy egy húszéves lakóingatlan felújítása 10-15 millió forint lehet optimális esetben, így "15 millió forintot kellene tudni összerakni valamilyen kedvezményes, akár 3 százalékos kamatozással bíró hitelkonstrukció keretében, a lehető legszélesebb kivitelezési felújítási feladatokat alapul véve" - mondta az ÉVOSZ elnöke.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×