Hétfőn csaknem másfél millió diák számára megkezdődik a 2025/2026-os tanév, amely 181 napos lesz, június 19-én ér véget. A rendőrök és a polgárőrök az idén is segítik a közlekedést az iskolák környékén. A végzősök számára rövidebb lesz a tanév: a középfokú intézményekben április 30-án, a két évfolyamos szakiskolákban május 29-én zárul. Az első félév január 23-án ér véget, az iskoláknak január 30-ig kell tájékoztatniuk a tanulókat és szüleiket az eredményekről.
Holnaptól igényelhető a fix kamatozású, 3 százalékos Otthon Start lakáshitel, amelyet több bank is kedvezményekkel támogat. A bankok versenyeznek az ügyfelekért, így további akciók és kedvezmények várhatók. A közjegyzői díj a piaci díjtétel mindössze 15 százaléka lesz, jelentősen csökkentve az ügyintézési költségeket. A program célja, hogy megfizethető lakhatást biztosítson a magyar családoknak kedvező feltételekkel.
Jelentős fellendülést vár az építőiparban az Otthon Start program indulása után az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László szerint év végéig 10 ezerrel több lakás építése indulhat el, jövőre pedig 25 ezer új otthon is épülhet, szemben az idei 13 ezerrel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy új lakásfelújítási programra is szükség lenne, amely kedvezményes hitellel segítené a húszéves ingatlanok korszerűsítését.
Holnap kezdődik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítése a nyugdíjasoknak. A támogatásra más nyugdíjszerű ellátásban részesülők, például fogyatékossággal élők is jogosultak. Az utalványokat postai úton kézbesítik október 15-ig, és december 31-ig lehet felhasználni hideg élelmiszer vásárlására. Az utalvány nem névre szóló, készpénzre nem váltható, és visszajáró pénz sem adható belőle.
Öt lehetséges helyszínt nevezett meg az esetleges ukrán-orosz tárgyalásokhoz az ukrán elnök - jelentette a Sky News. Ezt azután jelentette be Volodimir Zelenszkij, hogy az amerikai elnök állítólag megkérdőjelezte, hogy egyáltalán lesz-e ilyen találkozó. Most az ukrán elnök Törökországot, az Egyesült Arab Emírségeket, Szaúd-Arábiát, Katart és Svájcot említette. Közben az ukrán elnök újabb mélységi csapásokat is kilátásba helyett Oroszország ellen a szombat éjszakai orosz dróntámadásokra válaszul, miután csaknem 60 ezer háztartás maradt áram nélkül Észak- -és Dél-Ukrajnában.
Lengyelország lesz az uniós védelmi hitelprogram legnagyobb kedvezményezettje - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen a lengyel-fehérorosz határon tartott közös sajtóértekezletet Donald Tusk lengyel kormányfővel. A programból 19 ország kíván részesülni.
Fehéroroszországban több mint 2 ezer katona vesz részt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének hadgyakorlatán. A manőverekben az egykori Szovjetunió több utódállama által létrehozott katonai szervezet egységei vesznek részt Fehéroroszországból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Oroszországból és Tádzsikisztánból.
Gondosan előkészített merényletnek tartja az ukrán parlament korábbi elnökének szombati meggyilkolását Volodimir Zelenszkij államfő. Az ukrán elnök közölte: Andrij Parubijt Lembergben, a nyílt utcán egy futárnak öltözött támadó lőtte le. Az elkövető több lövést is leadott, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene.
A brit hadiipar eddigi legnagyobb hadihajóexport-megállapodását írta alá a londoni kormány Norvégiával. A 10 milliárd font értékű szerződés alapján Nagy-Britannia fregattokat szállít a norvég királyi haditengerészetnek. Ezeket a hajókat kifejezetten tengeralattjárók észlelésére és nyomon követésére fejlesztették ki
Továbbra is tömegek hagyják el Gázavárost, miután az izraeli hadsereg pénteken veszélyes harci övezetté nyilvánította, majd támadást indított a Hamász teljes megsemmisítésére. Közben izraeli közlés szerint a hétvégén megölték a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak a szóvivőjét. A Hamász egyelőre nem erősítette meg szóvivője halálát.
Az egység és az együttműködés erősítését nevezte a tiencsini csúcstalálkozó céljának a kínai államfő. Hszi Csin-ping az észak-kínai kikötővárosban arról beszélt: a Sanghaji Együttműködési Szervezet újabb rendezvényének célja a fejlődési irányok kijelölése.
Spanyolországban véget ért a 20 napig tartó erdőtűzhullám - jelentette be a polgári védelmi főigazgatóság. Augusztusban összesen 93 erdőtűz pusztított az országban. A természeti katasztrófa négy ember halálát okozta, 48-an megsérültek. Pedro Sánchez kormányfő hétfőn ismerteti a klímavészhelyzetek kezelésére vonatkozó állami paktumjavaslatát.
Indonéziában megvonják a parlamenti képviselők számos juttatását és kiváltságát a tiltakozások hatására. Az államfő azt közölte: az indonéz politikai pártok megállapodása engedmény jelent az öt ember halálát okozó kormányellenes tüntetések résztvevőinek.







