Infostart.hu
eur:
378.49
usd:
321.5
bux:
126534.75
2026. március 2. hétfő Lujza
A felújítás miatt bezárt Keleti pályaudvar főcsarnoka 2025. augusztus 25-én. Folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25. és szeptember 20. között négy hétre lezárják a központi pályaudvart.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Hegyi Zsolt: a felújítások után gyorsabban és előre kiszámíthatóan lehet közlekedni a Keletitől

A vasúttársaság dolgozói figyelnek arra, hogy a felújítások ideje alatt a forgalom zavartalan legyen és az utasok biztonságosan, nagyobb fennakadások nélkül eljuthassanak oda, ahová szeretnének – mondta az InfoRádióban a MÁV csoport vezérigazgatója. Hozzátette: a Keleti pályaudvar és a szomszéd állomások közötti vágányokat is kijavítják a szükséges helyeken. A cél, hogy mindenhol sebességkorlátozás nélkül álljon majd vissza a vasúti közlekedés.

Hétfőn megkezdődtek a felújítási munkálatok, ezért a korábbi bejelentésnek megfelelően négy hétre lezárták a Keleti pályaudvart. A MÁV szeptember 20-ig saját forrásból, 4,5 milliárd forintból újítja fel a vasúti infrastruktúrát, a pályahálózatot. A MÁV csoport vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta, az egy hónapos átmeneti periódus első napján az utasok viszonylag jól tudtak alkalmazkodni a megváltozott forgalmi rendhez, időben értesültek a Keleti pályaudvar forgalmát kiváltó lehetőségekről. Egyelőre azt tapasztalják a visszajelzések alapján, hogy a vonatok pótlása „mindenféle zavar nélkül” zajlik, minden érintett megtalálja a pótlóbuszokat, illetve más alternatívákat.

A többi pályaudvar, vasúti csomópont a következő hetekben többletterhelést kap. Hegyi Zsolt felhívta a figyelmet, hogy szeptember 20-ig a Nyugat-Magyarország felől érkező vonatok Kelenföldig közlekednek, ahonnan az M4-es metróval lehet továbbutazni az úti célnak megfelelően. A kelet-magyarországi járatok esetében pedig Kőbánya-Felső, illetve Kőbánya-Kispest lesz a végállomás, ahonnan átszállással lehet tovább közlekedni. Mint fogalmazott, „ez egy szűk keresztmetszet”, de

a vasúttársaság dolgozói figyelnek arra, hogy a forgalom zavartalan legyen és az utasok biztonságosan, nagyobb fennakadások nélkül eljuthassanak oda, ahová szeretnének.

A vezérigazgató hozzátette: a mavcsoport.hu/keleti oldalon térképes tervezőt, valamint településlistát is találunk, így a megfelelő indulási helyet kiválasztva megtudhatjuk, hogyan lehet eljutni a legkönnyebben Budapest különböző pontjaira. Természetesen változatlanul elérhető az EMMA, a MÁV egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője is, továbbá a MÁV applikációk is segítik az utasokat abban, hogy megtudják, mikor és melyik állomásig közlekednek a vonatok.

Hegyi Zsolt úgy fogalmazott, a vasúti infrastruktúra rendbetétele „kevésbé látványos, de nagyon fontos beruházás” ahhoz, hogy a Keleti pályaudvaron lassú menetek nélkül és évekre előre kiszámíthatóan lehessen közlekedni. A munkálatok során megújulnak váltók, ágyazatok, felsővezetékek, biztosítóberendezések, továbbá korszerűsítik az áramellátást is.

A Keleti pályaudvar és a szomszéd állomások közötti vágányokat is kijavítják a szükséges helyeken a következő egy hónapban. A cél, hogy mindenhol sebességkorlátozás nélkül álljon vissza a sebesség, vagyis a következő állomásoknál 80 km/órával, a Keleti pályaudvar területén pedig végig korlátozás nélkül, 40-60 km/órás sebességgel járhassanak a vonatok.

A felújítási munkálatok idejére át kell csoportosítani a MÁV szakemberállományát a Keleti pályaudvarra. A mérnökök több hónapon át készültek a munkákra. Hegyi Zsolt elmondta: országosan központosították azokat a kollégákat, akik részt tudnak venni a kivitelezésben. Hangsúlyozta, hogy saját kivitelezésről van szó, nem alkalmaznak alvállalkozókat. A MÁV úgy készítette el egész éves munkatervét, hogy a Keleti pályaudvart érintő beruházás kiemelt projektként megvalósítható legyen.

Úgy tervezték a munkákat, hogy a más vasútállomásokon zajló felújításoknál ne olyan gépeket kelljen használni, mint szeptember végéig a Keletinél, mert a legtöbb eszköz, berendezés most oda összpontosul.

Az erőforrás-felhasználást igyekeztek jól időzíteni, így ezeket a gépeket nem sokkal a Keleti pályaudvar felújítási munkálatainak megkezdése előtt még máshol használták, szeptember végén pedig továbbviszik más helyekre, ahol szintén végeznek hasonló munkálatokat, a Keleti területéről azonban a következő négy hétben nem lehet elvonni ilyen eszközöket.

A Keleti pályaudvar épülete is nagy felújítást igényelne, de a mostani beruházásnak ez nem része, hanem „önálló programpontot kap” majd a jövőben. A MÁV csoport vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a pályaudvar szemből látható épületrészét a kilencvenes évek végén újították fel, a belső tér pedig öt évvel ezelőtt újult meg, amikor átmenetileg szintén le kellett zárni a pályaudvart. További rekonstrukciókra is szükség lesz az épületet illetően, de ezek a projektek még váratnak magukra egy ideig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb veszély: Irán máshol okozhat igazán pusztító csapást

Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb veszély: Irán máshol okozhat igazán pusztító csapást

A Közel-Keleten gyorsan eszkalálódó konfliktus középpontjába a Hormuzi-szoros került, amelyen a globális tengeri olaj- és LNG-kereskedelem mintegy ötöde halad át. Bár Teherán bejelentette a stratégiai átjáró lezárását, a valódi kockázat nem feltétlenül egy formális blokád: a térség olajmezői, finomítói és exporttermináljai az iráni rakéták és drónok hatósugarán belül találhatók. Az orosz-ukrán háborúból is ismerős, energetikai infrastruktúrát célzó támadások nemcsak átmeneti piaci pánikot, hanem tartós kínálati sokkot és 100 dollár feletti olajárat is eredményezhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×