Infostart.hu
eur:
382
usd:
327.94
bux:
109069.32
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Lázár János: a káosz és a stabilitás között kell majd választani

Lázár János szerint a fideszes politikusoknak vállalniuk kell a vitát, Magyarország pedig a 2009-es csődközeli állapot után mostanra egy félkész ország lett. Az építési és közlekedési miniszter erről online kérdésekre válaszolva közösségi oldalán beszélt.

A pünkösdi nehézségek után úgy tűnik, hogy az utóbbi néhány hétben a vasút a számok szerint valamennyivel jobban teljesített, bár messze még az optimális helyzet – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán érkezett kérdésekre válaszolva. Június és augusztus között 18,2 milliárd forint volt a vasút napi jegybevétel, ebből a 20 percen túli késésekért 206 millió forintot fizettek ki – ismertette a tárcavezető, megjegyezve: ez 1 százaléka annak a 2 milliárd forintnak, amivel terveztek.

A miniszter elmondta:

nem emelkedett a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítésének költsége, emelkedett viszont a munka mennyisége,

mert az önkormányzatok kéréseinek megfelelően rendezik az átkelési pontokat és felújítják az állomásokat.

A miniszter beszélt arról is, hogy a fideszes politikusoknak vállalniuk kell a vitát és beszélgetniük kell minél több emberrel, a választópolgárok pedig 2026 tavaszán nem a pártokról, hanem saját magukról hoznak döntést. „Racionálisan több érv szól amellett, hogy maradjunk, mint hogy menjünk. Szerintem több volt a jó, mint a rossz az elmúlt 15 évben, és ha valakinek van esélye – lehetősége, képessége – az ország további fejlesztésére, az mindenképpen mi vagyunk” – fogalmazott.

Lázár János szerint a káosz és a stabilitás között kell majd választani: „Magyar Péter káoszt fog hozni az országra. Orbán Viktor pedig meg fogja érteni, sőt már pontosan érti, hogy miben akarnak változást a magyarok, és változtatni fog. Tehát abban nincs vita, hogy változásra van szükség Magyarországon. A kérdés az, hogy a káoszba visz a változás, vagy pedig egy új rendbe, Fideszen belül és Fideszen kívül” – hangsúlyozta.

A miniszter beszélt arról is, hogy szerinte Matolcsy György a 2010-es évek legnagyobb hatású közgazdásza. Megjegyezte: bár ő az alapítványokba való kiszervezetést túlzásnak tartotta, ennek ellenére lehetett volna átlátható, transzparens módon és jól is csinálni. Hogy ez hogyan történt, loptak-e, illetve mennyit, annak a kiderítése a rendőrség dolga – tette hozzá. Kiemelte: a Fidesznek az az érdeke, hogy ne elhallgassák az ügyet, hanem hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság, a bűnösök börtönbe menjenek, a rendőrség és az ügyészség pedig haladjon. „Tehát nem hátráltatnám a vizsgálatokat, hanem – ha rajtam múlna – sürgetném” – mondta.

Lázár János elmondta,

cél minden budapesti HÉV-vonal felújítása, a szentendrei vonallal kezdenek,

ahová 54 új járművet vásárolnak, ehhez minden közbeszerzést kiírtak. A tárcavezető hozzátette: a Volán 1100 új buszt vásárol, ebből eddig 131-et szállítottak le, a többiről megállapodás van.

„Magyarországon 8500 kilométer vasúti hálózat van, ebből 6000 és néhány száz kilométert használunk, aminek viszont a fele műszakilag rossz állapotban van. Ezer kilométeren nyílna lehetőség felújításra, hogyha az Európai Beruházási Banktól azt a hitelt megkapnánk, amire jelen pillanatban pályázunk” – ismertette.

Az olcsó jegyáraknak köszönhetően radikálisan megugrott a vasút- és az autóbusz-közlekedés iránti igény – jegyezte meg a tárcavezető. Tájékoztatása szerint 20 százalékkal kevesebben autóznak most, mint a vármegye- és országbérlet bevezetése előtt; ezek bevezetése előtt 5-600 ezer bérletet értékesítettek havonta, most közel egymilliót.

Lázár János szerint Magyarország a 2009-es csődközeli állapot után mostanra egy félkész ország lett, amire jó példa az egészségügy: 103 kórházból 91-ben voltak felújítások, a többire nem jutott pénz. A miniszter szerint az Iparművészeti Múzeumra szánt pénzt elvitte a háború és a Covid, a Közlekedési Múzeum Debrecenbe költözése pedig egy lehetőség, mert a miniszter szerint nem kell mindennek Budapesten lennie. A Liget-projekt ugyanakkor befejeződött, ahogyan befejeződött az új KRESZ szövegezése is, ha a kormány elfogadja, 2026. január elsejével léphet életbe.

Beszélt arról is, hogy miután Magyarország lesz a legnagyobb elektromos autógyártó Európában rövid időn belül, ezért előbb-utóbb lehet magyar elektromosautó-vásárlási programtámogatás.

Végül kitért arra is, hogy minden megyében lesznek jelentős útfejlesztések, most egy 100 milliárd forintnyi útfejlesztést rendelt meg, ami érezhető változást hoz ősszel és tavasszal; összesen 130 milliárd forintnyi tervezői megbízás van kiadva útépítésekre – jegyezte meg a miniszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×