33 képviselőből húsz nem jelent meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amit Karácsony Gergely főpolgármester így kommentált:
„Én ma azzal akartam kezdeni a napirend előtti hozzászólásomat, hogy Magyarország mai napon embert küldött az űrbe, de úgy látszik, inkább arról kell beszélnem, hogy a fővárosi politika pedig eljutott a mélybe. Megköszönve minden képviselőnek, aki jelen van, bár azt gondolom, hogy nincs mit ezen megköszönni, hiszen mindannyian közösen esküt tettünk arra, hogy Budapest fejlődésének előmozdítása érdekében mindent megteszünk. Szomorúan tapasztalom, hogy a Fővárosi Közgyűlés két legnagyobb frakciója ma nem végzi el azt a munkát, amivel megbízták a budapestiek.”
Pedig munka van bőven, hívta fel a figyelmet a városvezető.
„Eddig pontosan tudtuk, hogy van egy kormányzati politikai szándék arra, hogy ezt a várost lehetetlen helyzetbe hozzák, hogy ezt a várost pénzügyileg ellehetetlenítsék, láthatóan ez a politika megbukott. Most már »csak« az a kérdés, hogy a budapestiek által ebbe a díszes terembe küldött képviselők felnőnek-e a feladatukhoz, hogy ők is elvégezzék azt a munkát, amit minden budapestitől joggal elvárhatunk” – fogalmazott.
Karácsony Gergely jelezte, hogy jövő keddtől a fővárosnak nincs költségvetése.
„Azért nincs, mert így fogadtuk el tavaly decemberben egy politikai megállapodás keretében a költségvetésünket, hogy ránézünk arra, hogy a kormánnyal milyen tárgyalásokat folytatunk, mi azoknak a pereknek az eredménye, amiket indítunk a város forrásainak visszaszerzése érdekében, és ennek megfelelően döntünk az év második felében a költségvetésünkről. Győztes perek vannak mögöttünk. A kormány ott van a tárgyalóasztalnál, és hogyha tartjuk a menetrendet, akkor a nyár végéig meg tudunk állapodni a kormánnyal arról, hogy hogyan kapjuk vissza Budapest pénzét, hiszen tulajdonképpen ma már csak arról beszélgetünk, hogy ez milyen formában történjen meg. A bíróság adott nekünk jogvédelmet,
itt állunk a győzelem kapujában és lábon lőjük magunkat.
A Fővárosi Közgyűlés ülését várhatóan hétfőre hívják össze – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.
Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid is üzent
Budapest ma: Pride, dugó és csőd! Erről szól a Főváros” – írta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Facebook-oldalán. Véleménye szerint Budapest óriási bajban van, káosz van, nincs költségvetés, közben Karácsony Gergely főpolgármester csak a Pride szervezésével van elfoglalva.
„Ebből elég volt! Csak akkor veszünk részt a Közgyűlés ülésén, ha a Fővárosi Önkormányzat nem szervezi meg a Pride-ot és a város valódi problémáival foglalkozik.”
Véleménye szerint Budapestnek törvényes költségvetésre van szüksége, hogy elkerüljük a csődöt, fel kell számolni a dugókat és garantálni kell a város működését. „Ez a főpolgármester feladata, nem a Pride szervezése!” – zárta gondolatait.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint a Fidesz-frakció távolmaradásának okait nehéz komolyan venni. „Tegnap este minden egyes előterjesztéshez (…) benyújtott Szentkirályi Alexandra egy, a Pride megrendezését elítélő módosítót. Ez valóban bohózattá változtatta volna a teljes közgyűlést (…). Ezek után komikus, hogy a Fidesz képviselői arra hivatkozva nem jelentek meg az ülésen, hogy a Pride-ról szól a budapesti politika. A Pride kapcsán egyetlen frakciónak volt indítványa (…), éppen nekik” – írta közösségi oldalán.
Hozzátette: „A Tisza Párt fővárosi frakciójának csalódottságát és az általuk megfogalmazott kritikák jelentős részét megértjük, azokkal zömében a Podmaniczky-frakció is egyetért (…) Úgy gondoljuk, hogy a főváros működőképessége érdekében a főpolgármesternek újra kell gondolnia a Közgyűléshez fűződő viszonyát, mert láthatóan ez a működés a továbbiakban fenntarthatatlan.”
„Mi ennek a kritikának a mai vitában hangot szerettünk volna adni – ezért ott voltunk ma is a közgyűlésen” – tette hozzá Vitézy Dávid, azt ígérve, hogy a hétfői megismételt közgyűlésre az összes javaslatukat újra beterjesztik.
A Tisza távolmaradása
„A Tisza budapesti frakciója nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés június 25-i ülésén” – jelentette be a közgyűlés kezdete előtt a párt. Az érv: „Elég volt abból, hogy a Fidesz-frakció Szentkirályi Alexandrával az élen minden közgyűlésből balhét és színházat csinál. Elég volt abból, hogy a közgyűlést minden alkalommal olyan kirakat- és ideológiai előterjesztésekkel, módosító javaslatokkal bénítják meg, amelyeknek semmi köze a budapestiek mindennapi életéhez. Elég volt abból, hogy nem lehet érdemben a budapesti közlekedés, a közösségi terek, a kulturális élet, a zöld területek, a szociális vagy éppen a fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésével foglalkozni, mert Szentkirályi Alexandra aljas, kicsinyes politikai játszmák színterévé és szánalmas TikTok-videók díszletévé silányítja a legfontosabb budapesti döntéshozatali szerv munkáját.”
„Elég volt abból, hogy a főpolgármester a fideszes cirkuszhoz asszisztál, és hónapok óta hagyja, hogy Szentkirályi Alexandra és a közpénzfaló bűntársai ellehetetlenítsék a Fővárosi Közgyűlés munkáját és gúnyt űzzenek a budapestiekből. Elég volt abból, hogy a főpolgármester háttérmegállapodásokat köt a korrupt kormánnyal és a hozzájuk tartozó oligarchákkal a budapestiek kárára. Elég volt abból, hogy a főpolgármester a budapesti cégvezetők átlátható módon történő kiválasztását hónapok óta akadályozza, azzal, hogy nem hajtja végre a fővárosi képviselők döntését és ezzel pozícióban tartja az óellenzék pártkatonáit. Elég volt abból, hogy a főpolgármester nem hajtja végre a Fővárosi Közgyűlés decemberi döntését és nem hajlandó a teljesen megváltozott körülményeket figyelembe véve érdemben újratárgyalni a 2025-ös budapesti költségvetést – fogalmazott a Tisza-frakció, leszögezve, hogy képviselőik a budapestiek érdekének képviseletére esküdtek fel, „a cirkuszhoz és az átveréshez a továbbiakban nem asszisztál”.