Infostart.hu
eur:
399.94
usd:
342.9
bux:
99454.88
2025. július 14. hétfő Örs, Stella
Nyitókép: Generali a Biztonságért Alapítvány

Újabb speciális zebrát telepítenek, meglepődhetnek az erre járók

A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta népszerűsíti okoszebra programját. Idén – a tavalyi évekhez hasonlóan - egy szavazás keretei között a hazai lakosság arról dönthetett, melyik városban alakítsanak „okossá” olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található.

Az elmúlt évtizedekben a többszörösére nőtt a gépjárművek száma, így nem csoda, hogy míg évtizedekkel ezelőtt a legtöbb gyermek már egészen kis korában egyedül közlekedhetett, mára sokat változott a helyzet. A szülők nehezebben engedik el egyedül például iskolába a gyerekeket: a Generali a Biztonságért Alapítvány tavaly júliusi kutatásában 1000, 16-75 év közötti magyar lakost kérdezett többek között arról, hogy mennyire érzik magukat biztonságban a gyalogátkelőkön. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a hazai lakosság kétharmada inkább csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor gyalogátkelőn halad át. A válaszadók mindössze 16 százaléka számolt be arról, hogy általában véve maximálisan biztonságban érzi magát a zebrán való átkeléskor. A kutatásból az is kiderült, hogy átlagosan a 10-11 éves kor az, amikortól a szülők úgy érzik, egyedül is közlekedhet a gyerek.

A Generali alapítványa nyár elején indította el az okoszebrás közönségszavazást: a hazai lakosságnak két héten át lehetősége volt online megszavazni egy, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítanak még az idei iskolakezdés előtt.

Több mint kétmillió szavazat érkezett, melyek eredményeképpen

a győztes város idén Mór lett, őt követi a legtöbb szavazatot kapott városok listáján Szombathely, a bronzérmet pedig Karcag szerezte meg.

Így a móri, Szent István tér és Kossuth Lajos utca kereszteződésénél lévő gyalogátkelő a tervek szerint a 2025-ös szeptemberi iskolakezdésre okossá alakul majd.

A beépítésre kerülő SafeCross okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet, bekapcsol, amikor észleli a gyalogos áthaladását. A rendszer célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.

Címlapról ajánljuk
Viharok után dübörgés – most indul be igazán a nyári balatoni szezon

Viharok után dübörgés – most indul be igazán a nyári balatoni szezon

Összességében minden feltétel adott egy jó nyári szezonhoz – mondta az InfoRádióban Pach Gábor. A Balatoni Kör elnöke arról is beszélt, hogy a V4-tagországokból különösen sok vendég érkezik a Balaton-parti településekre, de a külföldi vendégéjszakák száma még tovább növelhető.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.15. kedd, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
50 napos határidőt kapott Oroszország - Hogyan reagálnak a piacok?

50 napos határidőt kapott Oroszország - Hogyan reagálnak a piacok?

A hétvége legfontosabb híre volt, hogy Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióra, ami nagyobb az előzetesen vártnál. Ennek megfelelően estek a tőzsdék Európában, ám a magyar tőzsdén az európai átlaghoz képest csak kisebb esés látszott. Eközben Amerikában egyre feljebb kerülnek az indexek. Javítja valamelyest a hangulatot a tőzsdéken, hogy az Egyesült Államok vezetője megelégelte az orosz-ukrán háború lezárása körüli tétlenséget, ezért súlyos fenyegetést küldött a moszkvai politikai elitnek. Gazdasági események szempontjából a vámháborús fejlemények mellett nem várható a hét első napján nagyobb piacmozgató hír, kedden azonban elkezdődik a második negyedéves gyorsjelentési szezon az USA-ban a nagybankok jelentéseivel, emellett pedig fontos inflációs adatok is érkeznek majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. július 14. 21:39
×
×
×
×